Visszamenőleges bérfejlesztés a vasútnál?

MTI   ·   2013.03.18. 20:53

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) elszánta magát, hogy április második hetétől tiltakozó akciósorozatba kezd az országos bérajánlásra vonatkozó megállapodás kikényszerítése érdekében. A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő VASZ elnöksége hétfői rendkívüli elnökségi ülésén döntött arról is, hogy felkéri a kormányt a köztulajdonban lévő vállalatokra vonatkozó bérajánlás megtételére.

A VASZ közleménye szerint a bérajánlás létrejöttét továbbra is a Vállalkozók Országos Szövetsége akadályozza, egyedüliként a munkaadói konföderációk közül. Amennyiben továbbra sem bírálják felül álláspontjukat, és emiatt nem jön létre a bérajánlás, a VASZ elindítja tiltakozó akcióját, amelyhez más szakszervezetek csatlakozására is számít.

A vasutas szakszervezetek az idei évre az éves inflációt lefedő 4-5,2 százalékos, január elsejétől visszamenőleges hatályú bérfejlesztést tart elfogadhatónak.  A közlemény hangsúlyozza: a MÁV csoport cégeinél öt éve nem volt reálkereset-fejlesztés, ez a mintegy huszonötezer vasutas munkavállalót képviselő VASZ szerint tarthatatlan.

Kapcsolódó hírek