Vizsgáld át a Pumádat! Különösen a reduktort...

iho   ·   2016.05.05. 08:45
cim

Többféle vizsgálatot kell elvégezni az üzemeltetőknek az EC/H225-ösökön a hétvégén történt baleset nyomán, valamennyit a főrotor reduktorával kapcsolatban, mielőtt a gépek újra repülnének. Ezt az európai repülésbiztonsági szervezet, az EASA rendelte el azután, hogy Norvégiában, Bergentől nyugatra lezuhant egy Super Puma, és amit akkor csak a videofelvételek alapján valószínűsítettek, azt a vizsgálat első szakaszában az eddigi információk alapján megerősítették a szakértők: a gép teljes főrotorja tört le, egészen pontosan a lapátokat tartó és mozgató rotoragy vált el a hajtómű és a rotor közti áttételrendszertől, a reduktortól.

Mint ezt korábban is megírtuk, eleinte csak egy vagy több rotorlapát letöréséről beszéltek a szemtanúk, aztán megjelent a videómegosztókon is egy felvétel, amely azt mutatja, hogy az egész rotor a rotoraggyal együtt pörög lefelé, viszonylag távol a géptől.

Ugyanakkor a tizenhárom halálos áldozatot követelő baleset egészen pontos eredeti okát még nem határozták meg, és ez abból is érzékelhető, hogy a gépek repülését többféle alapos vizsgálathoz kötötte az európai hatóság. Először is ellenőrizni kell a gépeken a reduktor felfüggesztésének elemeit. Ugyancsak meg kell nézni, hogy az olajszűrők, illetve a fémdetektorok nem jeleznek-e fémdarabokat az olajrendszerben, végül a gép számítógépes rendszereiből le kell tölteni minden adatot, ami arra utalhat, hogy a szerkezet vibrációja meghaladhatta a küszöbértékeket.

Az EASA ugyanakkor azt is jelezte, ez a kötelező átvizsgálás még csak az első lépés, amelyet további előírások követhetnek. Viszont ellentétben korábbi hírekkel, az európai repülésbiztonsági szervezet nem tiltotta el a Super Pumákat a repüléstől, csak ezekhez a vizsgálatokhoz kötötte, ezt közben a gyártó közleménye is hangsúlyozta. Ugyancsak nem érinti az intézkedés más Airbus Helicopters gyártmányok üzemeltetését, annak ellenére, hogy vannak olyan típusok, amelyekbe hasonló reduktort szerelnek. Ugyanakkor a két ország, az Egyesült Királyság és Norvégia, ahol a legtöbb 225-öst használják, valamint Ausztrália is fenntartja a helyi hatóságok által elrendelt repülési tilalmat.

A norvégok mellett a britek is leállították az EC225-ösöket, a gyártó szerint a reptilalom nem szükséges

Az Airbus Helicopters közleménye kiemeli, hogy az eddigi vizsgálati adatok szerint nincs összefüggés a mostani baleset és a 2012-ben történt kényszerű helikopteres vízreszállások között, a reduktor függőleges tengelyével nincs gond, derül ki a gyártó jelentéséből.

Egyébként 2012-ben a kisebb EC-135-ösök rotoragyán felfedezett repedések miatt adtak ki az európai közlekedésbiztonságiak a típusra direktívát, átvizsgálták a hazai mentőszolgálatnál repülő ilyen típusú gépeket is, de szerencsére azokon nem fedeztek fel repedéseket.

Amint ez várható volt, a szerencsétlenség megint alaposan felfűtötte a vitákat az olajiparban dolgozók körében a forgószárnyasok biztonságáról, különösen a korábban is már olykor problémás Super Pumákról. A Norvégiához tartozó platformok munkásainak szakszervezete máris jelezte, elégedetlen az Airbus Helicopters minősítésével, mármint hogy a cég saját akaratából nem döntött a gépek leállítása mellett. Ismét fellángoltak tehát a konfliktusok, amelyek a 2012-es események után keletkeztek a platformokon dolgozók, illetve a helikopteres szállító cégek között, és ezeknek a konfliktusoknak a célpontja kifejezetten az európai gyártású helikopter-család.

Egy korábbi incidens: a tengerből kiemelt rotor

A norvég olajmunkások egyik szervezete petíciót szerkesztett és köröztet az interneten, azzal a követeléssel, hogy ezt a gépet hosszú távra vonják ki a platformok és a szárazföld közti forgalomból, sőt, a gép típusalkalmassági engedélyének visszavonását követeli, és azt, hogy a hatóságok az olajmunkások és a pilóták életét kezeljék elsődlegesnek. A petíciót több mint 25 ezren írták eddig alá.

A másik oldalról a kitermelők is lépnek, a Shell leállította a szerencsétlenül járt gépet üzemeltető CHC összes járatát a platformok és a szárazföld között, függetlenül tehát a használt helikopterek típusától.

A Wall Street Journal elemzése szerint egyetlen oka van annak, hogy a mostani történések nem jelentenek hatalmas zavart az észak-európai kitermeléseken: az, hogy az olaj és gázpiac  mostani helyzete miatt a kitermelések amúgy sem dolgoznak teljes erővel, tehát a Super Pumák kiesése viszonylag könnyen pótolható.

Ismét támadják a platformok munkásai a Pumákat

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek