Vnukovói katasztrófa: ellentmondások, vádemelés

iho   ·   2014.10.30. 08:45
cim2

A reptér menedzsmentje, az irányítás, netán a részeg hóekekezelő a hibás? Vagy alapvetően az elavult berendezések okolhatók a tragédiáért? Többféle hivatalos és nemhivatalos verzió kering az október 21-én történt balesetről, amelynek során Moszkva Vnukovo repülőterén nekifutás közben egy munkagéppel ütközött a Total francia olajcég elnökének Falcon 50-es üzleti gépe, és a balesetben Christophe de Margerie és a gép háromfős személyzete életét vesztette. A baleset éjszaka és rossz látási körülmények között, vagyis sűrű ködben  történt.

A Falcon roncsai...

A baleset után közvetlenül két verzió keringett, az egyik szerint a repülőtéren akkor dolgozó irányító szolgálat emberei hibáztak, más hírek szerint viszont a hóekét vezető férfi volt gépével rosszkor rossz helyen. Ezt látszott megerősíteni a hatóságok első megszólalásainak egyike is, amely szerint a férfi „alkoholos befolyásoltság” alatt vezette a gépét, a vérében egy deci vodkának megfelelő alkoholt találtak. Néhány óra múlva a férfi ügyvédje ezt tagadta, szerinte a ügyfele nem ivott és nem is szokott inni, hiszen akut szívelégtelenségben szenved, és a toronyszolgálat utasításainak megfelelően járt el, amikor a pályára hajtott.

...és az ütközés helyszíne: a gép a 06-os pályán startolt

Az első hatósági reakciók szerint ez nem igaz, a toronyból a hóeke kezelője nem kapott olyan utasítást, amely megmagyarázná, hogyan került két pálya kereszteződésébe, ahol az ütközés történt. Napokkal később a hóeke vezetője elismerte, egy másik hóeltakarítóval együtt dolgozott a pályák tisztításán, de a sűrű ködben eltévedt, és szem elől tévesztette az elől lévő hóekét, amikor az aktív pályára került.

Más sajtóértesülések szerint a férfi bűnösségét azért lenne úgymond „fontos” bebizonyítani, mert ily módon terheli felelősség a repülőteret illetve annak menedzsmentjét, és ez sokmilliónyi kártérítéstől mentheti meg Vnukovót. Mindenesetre a baleset után nem sokkal lemondott posztjáról a repülőtér igazgatója és a helyettese is.

A Total elnökének gépe egy korábbi felvételen Zürichben <br>(fotó: Flightglobal)

Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a katasztrófa előtt másfél évvel súlyos hiányosságokat tártak fel szakértői vizsgálatok a repülőtéren. A megállapítások lényege, hogy a reptér műszaki felszereltsége elégtelen a légiközlekedés biztonsága szempontjából, igaz, hasonló megállapításokra jutott a vizsgálat két másik nagy moszkvai légikikötő, Domogyedovo és Seremetyevo esetében is, állítja egy orosz hírportál.

A jelentésben tételesen szerepel, hogy Vnukovóban nincsenek megfelelő berendezések a földi mozgások ellenőrzésére, különösen nehéz követni a történéseket azután, hogy az egyik pályát 2013-ban meghosszabbították. Gyaníthatóan a jelentés kiadása óta fejlesztés nemigen történhetett, mert a baleset után nem sokkal az orosz légiforgalmi irányítók szakszervezetének elnöke, Szergej Kovaljov már kifejezetten a reptéri berendezések elavultságát jelölte meg fő baleseti okként. A szervezet egyébként tiltakozását fejezte ki, amiért a hatóságok a Falcon pusztulása után őrizetbe vették, illetve házi őrizetbe helyezték a toronyszolgálatosok egyikét, a vnukovói irányítók pedig sajtótájékoztatón hangoztatták, hogy kolléganőjük ártatlan.

A vád alá helyezett irányító...

Egy másik érdekes momentum: kemény vita tört ki az irányítók szervezete, Seremetyevo és az állami repülési hatósághoz tartozó légiforgalmi irányító szolgálat vezetése között abban, hogy elterjedt a hír, irányítók, köztük tizenhat, a földi mozgásokkal foglalkozó szakember leépítéséről: ezt a Roszaviation tagadta, az irányítók képviselete pedig úgy tiltakozott, hogy ha ez bekövetkezik, akkor Seremetyevo is hasonló balesetek helyszíne lesz majd, mint ami Vnukovón történt.

A legfrissebb hír: szerdán hivatalosan vádat emeltek. A fejlemény azért is érdekes, mert egy nappal korábban a nyomozó hatóság szóvivője még arra intette a médiát, ne vonjon le senki elhamarkodott következtetéseket az ügyben, meg kell várni a hivatalos vizsgálatot, illetve az Államközi Légügyi Testület, vagyis az ügyben szakmailag felelős hatóság megállapításait.

...és a hókotró kezelője

Ehhez képest a biztonsági előírások megsértése miatt hivatalosan vád alá helyezték a katasztrófa éjszakáján szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányítók egyikét. A vádirat szerint Szvetlana Krivsun anélkül adott felszállási engedélyt a Falcon személyzetének, hogy meggyőződött volna arról: a hóeke biztonságos távolságra eltávolodott a pályától. Ez némiképp eltér a hatóságok október 23-i nyilatkozatától, amely szerint amikor az irányító megadta a felszállási engedélyt, a pálya valóban szabad volt, és csak ezután hajtott a két pálya keresztezési pontjára a hóeke.

Ugyancsak vádlottja az ügynek a hóeke kezelője, Vlagyimir Martinyenko, a reptér műszaki vezetője Vlagyimir Legyenyev, a repülőtér forgalmi főnöke Roman Dunajev és az irányító szolgálat egy másik tagja, Alexander Kruglov is. Krivsun és Dunajev házi őrizetben lesz december 21-éig, a másik vádlott letartóztatásban várja a vizsgálat befejezését. A vádhatóság képviselője csak Krivsun lehetséges büntetéséről nyilatkozott: ha elítélik, akár hét éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

Egy másik business-jet másnapi startja: a pálya már szabad volt, a roncs még a helyén

A francia vádhatóság szintén bejelentette, eljárást indít emberölés vádjával az ügyben, a Dassault képviselője és a helyszínen tevékenykedett francia szakértői bizottság egyik tagja szerint ugyanakkor a francia légügyi szervek nem indítanak külön vizsgálatot, hanem együttműködnek az orosz hatóságokkal és elfogadják azok ténymegállapításait.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.