Vonatok hétvégéje a Miniversumban

iho/vasút   ·   2018.09.10. 12:32

Ha szeretnéd megtudni azt, hogyan épült a Miniversum, vagy kíváncsi vagy a világ egyik legnagyobb terepasztalának a működésére, akkor a Miniversumban a helyed a szeptember 15-16-i hétvégén, szombaton vagy vasárnap délelőtt 11 óra 30-kor, ahol a vasút és a vonatok rajongói számos felejthetetlen élménnyel gazdagodhatnak. Az építői csapat tagjai ingyenes, tárlatvezetéssel egybekötött előadást tartanak az érdeklődő látogatóknak, amelynek során sok érdekességet megtudhatsz a Miniversum terepasztal építésének és üzemeltetésének érdekességeiről.

Brio építőnapok a játszóházban. A faépítőjátékok és vonatok segítségével a kicsik megépíthetik első modellvasútjukat és felfedezhetik az alkotás örömét. A játszóházban a nagyobbakra is gondolnak, őket a Märklin, az ifjú titánokat pedig a Roco termékei várják.

Fedezd fel, éld át, irányítsd! Három ország háromszáz négyzetméteren, ötezer minifigura, ezerháromszáz méter sínpálya, tizennégy település, hatszáz épület, száz vonat mozgásban – a Miniversum izgalmas felfedeznivalót kínál a család minden tagjának.

A háromszáz négyzetméteres, folyamatosan mozgásban levő terepasztal megtekintése után a játszóházban különleges játékokkal és kézműves programokkal várják a gyerekeket a szeptember 15-16-i hétvégén. Míg a kicsik játszanak, a nagyobbak feltöltődhetnek a kávézóban. A Miniversumban az egész család eltölthet egy kellemes délelőttöt vagy délutánt.

Programok a Vonatok Hétvégéje napjain:

Időpont

Program

10:00–18:00

BRIO játszónapok

10:30–12:00

Apró kezek műhelye – készítsünk vonatokat!

Meglepetés gyerekversenyek.

11:00

Kulisszák mögötti tárlatvezetés*

11:30

Ingyenes tárlatvezetés az építőkkel

12:00–13:00

Miniversum Kvíz

13:00–14:00

Digitális vonatozás iPaddel

14:00–15:30

Makettház építés és füvesítés*

15:30–17:00

Apró kezek műhelye – készítsünk vonatokat!

Meglepetés gyerekversenyek.

16:00

Kulisszák mögötti tárlatvezetés*

A játszóházi foglalkozásokon a részvétel a Miniversum belépő megváltásával ingyenes, kivéve a „Makettház építés és füvesítés” és a „Kulisszák mögötti tárlatvezetés” programokat. További részletek és információk a www.miniversum.hu oldalon. A szervező a programok kezdési időpontjának változtatási jogát fenntartja.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek