Waberer's: közel 500 millió eurós konszolidált árbevétel

iho/közút   ·   2015.04.30. 13:45
waberer150430_0

Nyugat-európai céghálózatának kiterjesztésével, 1300 új kamionszerelvény beszerzésével, valamint közel félezer további gépjárművezető felvételével a Waberer’s Csoport 2014-ben folytatta növekedését. A csoport 2014. évi árbevétele 496,2 millió euró volt, míg ugyanebben az időszakban az EBITDA mértéke elérte a 73,4 millió euró összeget. A 2014-ben elért közel tizenöt százalékos mértékű EBIDTA margint a Waberer’s Csoport legfontosabb, működési hatékonyságot jelző teljesítménymutatóinak a javulása kísérte.

Miközben az árbevétel 2014-ben közel tíz százalékkal nőtt a 2013. évben elért eredményhez képest, addig a Waberer’s Csoport alkalmazotti létszámának növekedése három százalék alatt maradt és az összes üzemanyag-fogyasztás 2014-ben két és fél százalékkal csökkent a 2013. évi mutatóhoz képest. A Waberer’s Csoport járművei a 2014. év folyamán 525 millió kilométert tettek meg Európa útjain, csaknem tíz százalékkal többet, mint 2013-ban. A Waberer’s Csoport által újonnan beszerzett, MEGA típusú pótkocsik befogadóképessége a korábban használt pótkocsikhoz képest öt százalékkal nagyobb. A rakottság kilencvenegy százalékos, tovább javuló értéke mellett ennek volt köszönhető, hogy 2014-ben nőtt a fuvarozott áruk volumene.

A flotta egy része: DAF-ból és Volvóból. Van még egy „pár” traktor ezeken kívül is...

Tavaly a Waberer’s Csoport jelentősen növelte a komplett rakományok számát, amely elérte az 500 ezres számot, míg az összes megrendelés – a spot üzleteket is beleértve – éves szinten majdnem elérte a kétmilliót. A Waberer’s 2014-ben változatlanul a raklapos áruk nagy távolságokra való költséghatékony fuvarozására összpontosított.

A fenti eredményeket a Waberer’s Csoport kiélezett versenypiaci körülmények között érte el. 2014 folyamán a Waberer’s Csoport legfontosabb piacai Magyarország, Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Spanyolország voltak. A 2014. év folyamán – azokat a földrajzi területeket figyelembe véve, ahol a Waberer’s Csoport működik – a legnagyobb mértékben az olaszországi feladású, illetve címzésű fuvarfeladatok értékesítési számai gyarapodtak. A német, az olasz, a francia, az egyesült királyságbeli és a spanyol piacon a bevételek kétszámjegyű növekedést mutattak.

Az országspecifikus fuvarozói igények kezelése és a kiszolgálás színvonalának további növelése érdekében a Waberer’s Csoport 2014 folyamán folytatta céghálózatának kiépítését Európa nagyobb piacain. 2014-ben Párizsban és Felixtowe-ban, Dél-Anglia egyik fontos kikötővárosában kezdte meg működését a helyi Waberer’s leányvállalat. A fenti leányvállalatok sikerét látva a Waberer’s 2015 első negyedévében Milánóban alapította meg olasz leányvállalatát; és a tervek között szerepel a holland leányvállalat megalapítása 2015 végéig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek