Wizz-jubileum: Budapest bázis 15 éve

iho   ·   2019.06.25. 12:00
cim

15 évvel ezelőtt májusban kezdte meg működését a kelet-európai piacvezetővé bővülő diszkont társaság egy Katowice-Luton járattal, majd június 24-én a Budapest–Luton játrattal London Luton felé az akkor még Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérnek nevezett, azóta Liszt Ferencről elkeresztelt légikikötőből. Azóta 31 millió utas vette igénybe a Wizz Air Budnylt meg a budapesti bázist. A Wizz Air ma tizennégy ország huszonöt bázisáról üzemeltet járatokat, ezek közül a budapesti a legnagyobb, a magyar fővárosban tizennégy korszerű Airbus A320 és A321 repülőgép teljesít szolgálatot, amivel a légitársaság több mint 4600 munkahely fenntartását támogatja – olvasható a légitársaság jubileumi közleményében.

A Wizz Air ma már harminc országban hatvanhat desztinációra repül Budapestről, az idén már hárommal több a célállomás: tavasszal London Gatwick és Oslo, a múlt héten pedig a spanyolországi Castellón felé indult új járat. A légitársaság Budapestről elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten kilenc százalékos növekedésnek felel meg.

A Wizz Air az elmúlt egy évben több mint 5,3 millió utast szállított hazánkból induló és az országba érkező járatain, ami meghaladja bármely más légitársaság egy év alatt valaha elért magyarországi forgalmát. A Wizz Air Budapest iránti elkötelezettségének jeleként tavaly itt nyitotta meg modern technológiával felszerelt, 30 millió eurós befektetéssel felépített kiképzőközpontját – írja a társaság.

(fotóink az első budapesti Wizz-neo érkezésekor készültek)

Márciusban érkezett a bázisra a Wizz Air első A321neo repülőgépe, amelyhez azóta két újabb csatlakozott - hangsúlyozza a közlemény. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a géppark átalakulásával párhuzamosan változik a nagyobb kapacitással kiajánlott járatok száma. A Routes Online friss összefoglalója szerint a téli menetrendben a Budapestről A321neóval elérhető úticélok száma tizenhattal nő, olyan városokkal például, mint Berlin, Milánó, Szentpétervár, Rejkjavik és Tel-Aviv. Ehhez jönnek még az a hat célállomás, amelyre már eddig is a A321neók repültek, köztük Luton, Barcelona, Eindhoven, de télen sűrítik a heti járatokat, a legtöbbet Lutonba, ahová októbertől már heti 21 neo-járat indul Budapestről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek