Zugligetből az Északi Járműjavítóba szállítottak két ezres sorozatú villamost

iho   ·   2023.05.18. 18:50
00_zugligeti_szallitas

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az 1043-as és az 1061-es pályaszámú ezres sorozatú villamos motorkocsikat a gyűjteményfejlesztési programja keretében szállíttatta a Kőbányai úti járműjavítóba.

Budapest talán legtöbb nosztalgiával emlegetett villamos viszonylatán 1977. január 16-án csattogott végig az utolsó Ezres motorkocsi. Az egykori zugligeti 58-as villamos megszűnése óta Budapest egyik be nem gyógyuló sebe. Hiányolják a kirándulók, az ott lakók és persze a közlekedésbarátok. Némi vigasz a bánatra, hogy a lóvasúti örökségű viszonylat egykori indóháza a Zugligeti út 64. alatt 2017-ben példásan megújult, benne ma a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont működik.

(fotók: MTI/Máthé Zoltán)

A Hegyvidék épített örökségének megőrzésére indított Normafa megújítási program részeként most a Libegőnél lévő villamos végállomáson van a sor. Az 58-as megszűnése után a faszerkezetes műemlék épületben étterem, a hozzá vezető úton kemping működött, amelyet most a lóvasúti végállomáshoz hasonlóan felújítanak. A kemping bejáratát negyven évig, mint a két Dioszkurosz, Castor és Pollux, egy pár „Füzesi kasztnis” 1000-es villamos őrizte. Sokaknak ez a legismertebb kéttengelyes motorkocsi, hiszen ez volt az egyike az utoljára közlekedő klasszikus villamos típusnak.

Az eredetileg favázas kocsik az 1910-es években épültek a Ganzban és Kistarcsán, a Gép- és Vasútfejlesztési Gyárban, 1958–61 között kaptak acélvázat. A szobrozó motorkocsik anno 1043-as és a 1061-es pályaszámmal közlekedtek, az egyik, mint a kemping volt recepciója, a másik, mint egykori büfé dacolt az idővel, s persze a kirándulók hadával. Ugyan Budapest egykoron legromantikusabb vonalvezetésű villamos vonalának visszaépítésére nem születtek tervek, de a két kocsi hamarosan már nem csak álmában csönget egy picit, tudniillik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonába kerültek, felújításuk hamarosan megkezdődik.

Nyitóképünk Pavletits Péter felvétele: május 16-án, a Kőbányai útra indulás előtt készült a Zugligeti úton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.