Mit tegyek, ha magányosnak érzem magam?

iho   ·   2021.09.02. 12:00

A magány keserű érzés, mégis igen gyakran érezhetjük úgy, hogy teljesen egyedül állunk a világban. Érthető, ha az, aki magányosnak érzi magát, az szeretne változtatni ezen a helyzeten. Az is elkerülhetetlen, hogy időnként támogatásra legyen szükségünk, s nehéz ezt valóban megkapni, ha teljesen egyedül érezzük magunkat a világban.

Mit tehetünk a magány ellen?

Első lépésként nem árt, ha tisztában vagyunk saját magunkkal és el is tudjuk fogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk, bevállalva azt is, hogy ha valamiben változást szeretnénk, akkor azért hajlandóak legyünk tenni is. Az önismeret útját járva, amelyen egy személyközpontú terapeuta segítségével hatékonyan elindulhatunk, megtalálva saját erőforrásainkat és rálelve a nehézségekkel való megküzdéseink helyes módjára. Sokféle kérdéssel szembesülhetünk és a saját válaszunkat is megtalálhatjuk rá.

Az önismeret abban is segít, hogy világosan szembesüljünk azzal, milyen szituációkban boldogulunk jól. Van, aki remekül érvényesül nagy társaságban is, de ugyanitt nehezen köt mély barátságokat, de az is lehet, hogy inkább csak akkor tudunk megnyílni, ha csak egy emberrel kell beszélgetnünk. Ennek a megértése segít abban, hogy a megfelelő körülményeket válasszuk ahhoz, hogy új kapcsolatokat alakíthassunk ki és barátságokat köthessünk.

Az önismereten felül egy barátsághoz az is kell, hogy érdeklődjünk a másik iránt, hogy mi is tudjunk támaszt nyújtani és empatikus odafordulással figyelni a másikra. Ezek nélkül a kapcsolataink nem lesznek igazán mélyek és szorosak.

Egy barátság sem mindig fenékig tejfel, előfordul, hogy rugalmasnak kell lennünk a másikkal szemben, s egy konfliktus esetén képesnek kell lennünk arra, hogy megbocsájtsunk egymásnak. Általában azok a barátságok működnek jól, ahol a hasonló személyiség, intelligencia, az érdeklődési kör vagy a hasonló élethelyzet összeköt minket.

A barátság is sokféle lehet - tényleg teljesen egyedül vagy?

A barátság lehet olyan kapcsolat, amelyben segítjük egymást és vigyázunk egymás dolgaira, együttműködünk. Ilyen kapcsolatot ápolhatunk például a szomszédainkkal is, s ezek nem feltétlenül fognak igazán elmélyülni, ugyanakkor az ilyen kapcsolatok is nagyon fontosak.

A közös érdeklődés is lehet a barátság alapja, ilyet ápolhatunk a kollégáinkkal vagy például azokkal, akikkel közös hobbink van. Ugyanígy alapul szolgál a barátsághoz, ha közös múltunk van valakivel, például egy gimnáziumba jártunk vagy egy utcában laktunk. Ezek a barátságok gyakran túlélik a térbeli és időbeli távolságot is és megélheted bennük azt az érzést, hogy tudjátok ott folytatni, ahol abbahagytátok, ahogy azt is, hogy vannak olyanok, akikre még ilyen körülmények között is számíthatsz - és persze ők is rád. A közös élmények vagy akár nehézségek is összekötnek bennünket.

A valóban közeli barátságokban pedig őszintén megmutathatjuk magunkat és mindkettőnk számára szoros érzelmi közelséget jelent. Ezekben megoszthatjuk a legbensőbb érzéseinket és félelmeinket is. Ezek a barátok lesznek azok, akik olyan tükröt tartanak nekünk, hogy abban erősebben látjuk a jó tulajdonságainkat a negatívakhoz képest.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek