Visszatér a Metalelektro az Innotransra
Idén is kiállítanak a berlini nemzetközi vasúti szakkiállításon.
Idén is kiállítanak a berlini nemzetközi vasúti szakkiállításon.
Leonardo da Vinci több mint ötszáz éves mérnöki elképzelései kelnek életre a szolnoki repülőmúzeum új időszaki kiállításán.
Ezidáig egy globális befektetési banknál dolgozott, miközben szabadidejének jelentős részét a vasút töltötte ki.
A Rødne Trafikk a minap vette át az Oma Baatbyggeri AS-től teljesen elektromos hajtású komphajóját.
Újraindítja közel-keleti járatait a légitársaság. Mind a négy úticélra már foglalhatók jegyek a Wizz Air honlapján és a légitársaság mobilalkalmazásában.
A közbeszerzési döntőbizottság megsemmisítette a rendszerhez szükséges internetes értékesítési felület, mobilalkalmazás és adatkapcsolati rendszer kialakítására kiírt közbeszerzés eredményét.
A Boeing 767-300-as az Amazon csomagküldő szolgálat járata volt, a földet érést követően nem tudott megállni, több járművet elsodort egy közeli parkolóban, végül lángokba borult.
Berlinben megosztják a tapasztalataikat arról, amiket egy mobilalapú országos jegyértékesítési rendszer dániai bevezetéséről szereztek.
Egy áruszállító szerelvényt ért utol az MMV Transmontanája. A helyszínelés miatt a vonatok csak egy vágányon, késésekkel közlekedhetnek Győr és Győrszentiván között.
A fejlesztések a körút Scheiber Sándor utca és Corvin-negyed közötti szakaszán valósultak meg.
Az egyik legnagyobb európai közúti fuvarozónak számító cég a fokozott rugalmasság és a humán erőforrás iránti igény kielégítése érdekében lép be a romániai piacra.
A vállalat egykori operatív irányítója, az igazgatótanácsának volt elnöke, többségi részvényese 89 évet élt.
A BKK a legmodernebb adatelemzési módszereket alkalmazza, hogy a közösségi közlekedés minél jobban kövesse az utazási igényeket.
Felkészülni már késő, de nevezni még nem.
Új forgalmi rend segíti a buszok haladását a Villányi úti kereszteződés előtt a városközpont felé.