Jelentős villamostender indult Bukarestben
Több halasztást követően meghirdették a román főváros hálózatára szánt 79, egyenként 36 méter hosszú alacsonypadlós villamos beszerzésére kiírt pályázatot.
Több halasztást követően meghirdették a román főváros hálózatára szánt 79, egyenként 36 méter hosszú alacsonypadlós villamos beszerzésére kiírt pályázatot.
A vasúttársaság két tenderrel összesen harminchat járművet és munkagépet vásárolna, hogy még több pályajavítást és -karbantartást végezhessen el saját erőből.
Családi program, szórakozás és közös élmények a szlovák távolsági vonaton.
Hamarosan jön a harmadik baszk szerelvény is, kettő lesz még hátra.
Az amerikai félidős választások eredményére hivatkozva még a prágai Panterek is bekékültek – pedig az tilos.
A České dráhy hat 1216 sorozatú villamos mozdonya vár vevőre.
A szerkezetet statikailag erősítik meg, lehetővé téve annak stabilitását és földrengésállóságát.
Az európai vasúti árufuvarozási szektor néhány évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy tehervonatot is olyan könnyen végig lehessen közlekedtetni a kontinensen, mint a nemzetközi fuvarokat teljesítő kamionokat. A valóság azonban igencsak mást mutat.
Mára minden második utas a svájci központú vállalat által gyártott motorvonattal közlekedik hazánkban, miközben több mint ezer embernek ad munkát az országban a Stadler.
A MÁV hálózatának csaknem felén van érvényben lassújel, emiatt újabb ötvenezer kamionnyi árut már közúton visznek a vasút helyett. A felújítások és vágányzárak összehangolására munkacsoportot alakítanak.
Viking-vontatás a Sugovica expressz élén, még ha csak vasárnaponként.
Felzárkóztatják a fogadótereket a vasúti infrastruktúrához.
A nemzeti vasút DSB egytucat Siemens-mozdonyt vesz bérbe bő 26 millió euróért, teljeskörű karbantartással.
A spanyol nemzeti vasút harminc nagysebességű szerelvényt szerez be a Siemenstől, az üzlet értéke több mint 1,2 milliárd euró.
Az utóvéd nekiláthat a hiányzó egységek legyártásához.