Bejöttek a Mercedes-maximidik, újabb húsz érkezhet belőlük Budapestre
A már közlekedő hatvanöt Citaro K kedvező üzemeltetési tapasztalatai alapján a BKV él a bérleti szerződésben elérhető további járművek lehívásával.
A már közlekedő hatvanöt Citaro K kedvező üzemeltetési tapasztalatai alapján a BKV él a bérleti szerződésben elérhető további járművek lehívásával.
Nyíregyházán, Mezőtúron, Keszthelynél, továbbá Szolnok és Kunszentmárton, valamint Kaposvár és Dombóvár között javulhat a közlekedés. A felújításokra 2027-ben húszmilliárd forint helyett már százmilliárd jut.
A temetői megállókban elsőajtózni sem kell.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Kőbánya-Kispest között közlekedő 200E járaton mostantól bankkártyával is megvásárolható a helyszínen váltott vonaljegy.
Egyre többen veszik igénybe az új viszonylatot: a szeptember eleji adatokhoz képest október közepére több mint ezerrel nőtt a járatot naponta használók száma.
Az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó, huszonnyolc kilométer hosszú, kétszer két sávos út 138 milliárd forintból készült el.
Százöt korszerű, légkondicionált, kétszintes autóbuszra, valamint kétszázötven csuklós kocsira írnak ki közbeszerzést.
Szerzőnk az utolsók között utazott a Németország legmagasabbra vezető, időjárásfüggő autóbuszvonalán, a 849-es Kehlsteinlinién.
Október 24-én és 25-én különböző korszakokat idéző nosztalgiaszerelvényekkel lehet utazni. Szentendrén különjáratok BCmot motorkocsival és „faros” Ikarusszal, járműkiállítás, vezetett kocsiszíni látogatás, gyereksarok és étkezőkocsi is várja a látogatókat.
Ennyi új Credóval bővül októberben a MÁV-csoport buszflottája.
A nemzeti ünnep hetvenedik évfordulója alkalmából több helyszínen tartanak rendezvényt, és delegációk érkezése is várható Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani a belvárosban.
Impozáns fejlesztések és beruházások kezdődnek, a közutak felújítására például ötször több pénz jut a korábbinál.
A Pozsony és Somorja, valamint Malacka közötti összeköttetéseken az utasok száma a vártnál jóval gyorsabban gyarapodik.
Október 19-ével megkezdődik a műszaki átadás-átvételi eljárás, a teljes csomópontrendszert várhatóan decemberre helyezhetik forgalomba.
Az új jogszabályok értelmében az ilyen járművek üzemeltetőinek nem kell minden műszaki vizsgához igazodva újra végigmenni az előírt engedélyezési eljáráson, hanem az első engedélyhez szükséges megfelelőséget a típusvizsgáló intézet egyszeri vizsgálattal ellenőrzi.