Mit tehetünk, ha egy közeli hozzátartozónk alkoholistává válik?

iho   ·   2023.10.10. 12:00

Egy családban nem könnyű az élet, de ahol jelen van a szeretet és az összetartás, ott még a legnehezebb időszakok is átvészelhetőek. Ám sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.

Ahol a háztartás egyik tagja például alkoholgondokkal küzd, az az egész családra hatással van, és mindenkinek az életét pokollá teheti. A hozzátartozók pedig sok esetben teljesen tehetetlennek érzik magukat, hisz látják, hogy szerettük egyre csak csúszik lefelé a lejtőn, de nem tudnak érdemben segíteni neki.

Kétségbeesett próbálkozások

Ma már szerencsére egy alkoholfüggőnek is van lehetősége arra, hogy leküzdje az addikcióját és ismét teljes életet éljen. Sőt, mivel ez egy családi betegség, ezért a Swan Lake Központban a családtagok is kapnak segítséget. Ám mielőtt valaki odáig eljutna, hogy részt vegyen egy terápián, általában lekerül úgymond a szakadék mélyére.

A lefelé vezető út pedig keserves, reményveszett próbálkozásokkal van kikövezve a hozzátartozók részéről. Sokan kísérleteznek például azzal, hogy felkutatják és eltüntetik a beteg “dugi” piakészletét, elveszik a pénzét, hogy ne tudjon kocsmába menni, amikor pedig ittas állapotban van, mindenféle sértő jelzőkkel illetik azt remélve, hogy az illető ettől majd jobb belátásra tér.

Ám sajnos ezek a módszerek nem működnek, sőt csak még jobban megmérgezik a már amúgy is ingatag viszonyt, egy-egy hevesebb veszekedés pedig tettlegességig fajulhat.

Az alkoholizmus tehát épp annyira megviseli a családtagokat is, mint az érintettet, hiszen ők is hatalmas traumákon mennek keresztül. Ezek pedig nem múlnak el nyom nélkül.

Egy segítő csoport a bajba jutottak szeretteinek

Az Anonim Alkoholistákról bizonyosan már mindenki hallott, ám az Al-Anont már jóval kevesebbek ismerik. Ez egy hasonló elven működő önirányító és önsegítő közösség, ahová azonban nem az alkoholbetegeket, hanem az ő hozzátartozóikat várják. A gyűléseken a résztvevőkben az a közös, hogy mindegyikük életében akad egy vagy olyan több személy, aki alkoholizmussal küzd.

Aki rendszeresen látogatja a foglalkozásokat, az nem csupán magán segít ezzel, hanem a beteg családtagján is: a felépülő függők számára ugyanis nagyon fontos, hogy a megfelelő módon támogassák őket, érezzék azt, hogy a szeretteik mellettük állnak.

Az Al-Anon felépülési programja által a családtagok támogatást kapnak abban, hogy miképp viszonyuljanak az alkoholistához, és hogyan teremthetik meg számára a támogató közeget.

Kinek lehetnek hasznosak az Al-Anon gyűlések?

Lényegében mindenkinek, akinek a környezetében akad olyan személy, aki alkoholgondokkal küzd, és ez rá is befolyással van.

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  • Aggódunk azon, hogy egy hozzátartozónk mértéktelenül iszik?
  • Anyagi problémáink vannak egy családtagunk rendszeres alkoholfogyasztása miatt?
  • A közös programoknak gyakran keresztbe tesz, hogy az illető már megint ittas?
  • Szoktunk-e otthon elrejtett alkohol után kutatni?

Amennyiben a fenti kérdésekre igennel válaszoltunk, érdemes mielőbb felkeresni egy Al-Anon gyűlést.

(x)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek