Robotokkal és nanotechnológiával a gyógyulás útján

iho   ·   2021.07.07. 12:00

Az elmúlt másfél évben a vírushelyzet nemcsak a magánemberek életében helyezte előtérbe a gyorsuló digitalizáció eredményeit.

Legfőképpen az orvostudománynak kellett bődületes sebességre kapcsolni, hogy megfelelően tudjon reagálni a pandémia okozta hatásokra. A vakcinafejlesztés üteme tetemes méreteket öltött és láthatjuk, hogy az egészségügyi módszerek nagy változásokon mennek keresztül.

Hogyan fogunk gyógyulni és gyógyítani 40 év múlva?

Kevesen hallottak még a precíz orvoslásról, azaz arról, hogy személyre szabottan, az egyén DNS szerkezetének ismeretében írnak fel gyógyszereket a páciensnek. Az emberi test DNS-e sok mindent elárul, így az egyéni érzékenységeket és reakciókat figyelembe véve lehet kialakítani az adott páciensre vonatkozó gyógyszeres kezelést.

Az őssejtek nagyfokú gyógyító képességéről már többet hallottunk. A jövőben ez a tudományterület még több létjogosultságot kap, hiszen a segítségével komoly betegségeket lehet majd gyógyítani, például daganatos és autoimmun betegségeket. Az őssejteket ezenkívül még szövetek, szervek helyettesítésére is használják.

A géntechnológia a legvitatottabb terület, a DNS-ekbe való beavatkozás sok kérdést felvet. Jó lenne, ha a génszerkezet megváltoztatása révén ki lehetne iktatni bizonyos betegségekre való hajlamot, de egyúttal hatalmas károkat is lehet vele okozni, emellett számos etikai elvet is sért. Ennek tisztázása is a jövő feladata.

A nanotechnológia révén az orvostudomány előtt új utak nyíltak meg, ugyanis a doktorok szabad szemmel nem látható méretű anyagokat képesek a beteg szervezetébe juttatni. Így sokkal célzottabb gyógyítás érhető el, csak az adott pontra, területre fókuszálva. Nincs szükség az egész szervezet terhelésére, ahogyan teszi azt például a kemoterápia esetében. Kisebb mennyiségben is hatásos lehet a gyógyszer a véráramba juttatva.

Paradigmaváltás minden ágazatban

Ahogy az egészségügyben megváltoznak az orvoslási módszerek, úgy a biztosítóknál is átalakulnak az üzleti modellek. A betegségközpontúság helyett egyre inkább az egészségközpontúság és az egészségmegőrzés válik elsődleges szemponttá. Ugyanakkor a biztosítóknak is mindig fel kell készülniük azokra a váratlan helyzetekre, amelyekben a tavalyi év folyamán is részünk volt.

A biztosítók szerepe, hogy hálózatukkal és szakértelmükkel segítsenek a lakosságnak hatékonyan eligazodni az adatok között, és minél gyorsabban hozzájutni az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Okoseszközökkel és robotokkal az egészségért

Az okosórák elterjedésével egyre több egészségünket vizsgáló funkció kerül testközelbe. Ezek a szerkezetek már képesek mérni a vérnyomást, a pulzust, hogy mennyit alszunk és mennyit lépünk. Hamarosan ezekhez a funkciókhoz fog társulni a szív vizsgálata, valamint a vércukorszint és egyéb vérösszetevők mérése. A robottechnológia alkalmazása szintén nagy áttörés az orvostudományban. A kezdetben emberi felügyelet mellett történő robotizált műtéti beavatkozások révén kisebb a vágás, kevesebb a vérveszteség, a gyógyulás gyorsabb és fájdalommentesebb. A robottechnológia fejlődési üteme elérhet odáig, hogy nem lesz szükség emberre a műtőkben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek