Hetven éves Ferihegy, késik a debreceni BMW-gyár – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2020.05.10. 18:00
cim

Megújul a Nyugati tetőszerkezete. Nem lehet tovább halogatni a 143 éves pályaudvar részleges rekonstrukcióját. A munkálatok miatt május 8-ától december elejéig lezárják a csarnokot: megtörténik a tető és a csatlakozó üvegszerkezeteknek, valamint a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és a homlokzati hat kisebb torony tetőszerkezeteinek műemléki rekonstrukciója, összesen körülbelül 8200 négyzetméteren. Az épület mindkét végén 2200 négyzetméteren teljesen megújul az üveg függönyfal is. A felújítás ideje alatt a csarnokban található négy vágány külső részén ideiglenes ütközőbakokat alakítanak ki. A MÁV-Start ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatnak megváltozik a budapesti végállomása.

A koronavírus-válság miatti értékesítési visszaesés okán az eddigi tervekhez képest csak egy évvel később épülhet meg a debreceni BMW-gyár (fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Egy évet csúszik a debreceni BMW-gyár építése. A koronavírus-járvány további terjedését lassító intézkedések miatt jóval kevesebb autót vásárolnak: a BMW AG csoport idei első negyedéves eredményei alapján a konszern autóeladásai is jelentősen csökkentek, az értékesítési árbevétel viszont kissé nőtt, de az elért nyereség némileg mérséklődött. A pandémia várhatóan még hosszú hónapokig hatással lesz az autóipar egészére. A BMW célja, hogy megőrizze erős likviditási helyzetét, így a várható keresletre reagálva hajtja végre beruházásait. A halasztás nemcsak a debreceni egységet érinti: számos más projektjét is későbbre teszi át az autóipari óriás.

Hetven éve üzemel a ferihegyi repülőtér. A budaörsi füves repülőtérről már az 1930-as évek végén, alig egy év nemzetközi közforgalmi működés után, kiderült: csak átmeneti megoldás lehet, mivel a gépeknek egyre hosszabb pálya és szilárd burkolat kellett, a Körépületet pedig hamarosan kinövi a remélt forgalom. A tervezés során hamar eldőlt, hogy az új helyszín Pestszentlőrinc határában lesz. A második világháború során Budaörsöt elsősorban a katonák használták, ez idő alatt Kis-Ferihegy vált a sportrepülők paradicsomává. A háború után a károk miatt ismét Budaörsre költözött a közforgalmi repülés, Ferihegy befejezését és a pálya kiépítését azonban nem lehetett már tovább halogatni. Az eleinte csak másfél kilométeres pályát végül 1950. május 7-én avatták fel. Bővebb részleteket ide kattintva olvashatnak.

Ferihegy 1 főépülete (fotó: Fortepan)

Készülnek a ZSSK új motorvonatai. A szlovák vasúttársaság huszonöt villamos szerelvényt rendelt a Škoda Transportationtől: tizenhárom 661-es sorozatú, háromrészes, valamint tizenkét 660-as sorozatú, négyrészes vonatot. Előbbiek nyolcvan méter hosszúak és 247 utas befogadására alkalmasak, utóbbi járművek 106 méteresek és 343 utas fér fel rájuk. A vonatok maximális sebessége 160 kilométer per óra. A gyártást a cseh vasúti járműgyártó és a szlovák ŽOS Trnava együtt hajtja végre: a betétkocsik Szlovákiában, Nagyszombaton (Trnava) készülnek. Az első két szerelvényt kizárólag a csehek rakták össze, ezek a velimi tesztpályán köröznek az engedélyeztetésük miatt. A további 23 már a szlovákok besegítésével épül. Jelenleg összesen nyolc szerelvény gyártása folyik.

Tehergéppé alakítanak át egy Airbus A380-ast. A Lufthansa Technik megkezdte az egyik Superjumbo cargogéppé történő konvertálását – egyelőre ideiglenesen. A megrendelő kilétét nem közölték. Mivel az átalakítás nemcsak az üléssorok kiszerelését foglalja magában, a kiegészítő típusengedély megszerzését követően a verzió az A380PF típusjelet kaphatja. Az A380-asok teherfunkciója régi elképzelés: a géptípus programjának elindításakor az Airbus kihirdette az A380F változatot is, de csak 27 megrendelés futott be, végül nem tartott igényt rá sem az Emirates, sem a UPS, sem az ILFC, sem a FedEx.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek