Áthelyezett megállók a Nyugati téren
Hétfőn kezdi felújítani a teret a VI. kerületi önkormányzat, ezért máshol lehet majd fölszállni a buszokra.
Hétfőn kezdi felújítani a teret a VI. kerületi önkormányzat, ezért máshol lehet majd fölszállni a buszokra.
Az Allison Transmission bemutatja új xFE-modelljét, amely tovább csökkenti a buszok üzemanyag-felhasználását.
Ötszázat vásárol Európa harmadik legnagyobb fuvarozója a kontinens vezető gyártójától.
Május 8-áig tart Münchenben a Transport Logistic nemzetközi szakkiállítás és vásár. Íme egy kis ízelítő.
A főváros déli kerületeiben közlekednek. Az első „adag” már becsülettel rója az utakat.
A budai fonódó villamoshálózat építése miatt hétfőtől forgalomkorlátozásra kell számítani a Zsigmond térnél.
Debrecenben a mobiltelefonos vásárlást, Budapesten pedig a kártyás felhasználást tesztelik.
Naprakész adatokkal lesz feltöltve a teljes fővárosi fenntartású, a tömegközlekedés által érintett úthálózatra vonatkozó digitális adatbázis.
A nyílt közbeszerzést, közös ajánlattevőként három cég nyerte, a munka olcsóbb lett a becsültnél.
A tavalyi is erős éve volt a cégnek.
Egy helyen a busz és a vonat a Balaton parti városban, ráadásul akadálymentesen.