A hernyófolyósótól az utashídig
A közforgalmi repülés története párhuzamosan fut az ezt kiszolgáló közforgalmi repülőterek történetével. Az, hogy Európából Amerikába hogyan kell repülni, már eléggé világos és bejáratott ügy volt, de hogy az utasok hogyan tegyék meg az utat a repülőgéptől a forgalmi épületig, terminálig, az sok éven át okozott komoly fejtörést a tervezőknek. Az ötven évvel ezelőtti érdekes kísérlet mellett természetesen röviden összefoglaljuk a mai szokásos megoldásokat. Arra pedig, hogy milyen fontos kérdés az utasok közlekedése gép és épület között mostanság is, jellemző példa, hogy az A380-asok fogadása az egyes reptereken nemcsak a gurulóutak és pályák teherbírásának függvénye, hanem annak is, kiépültek-e külön az óriásgép kiszolgálására a speciális, megfelelően nagy mólók, a többszörös utashidakkal. Merthogy egy Superjumbo utasait buszokkal vinni a terminálhoz, ez maga lenne az anakronisztikus abszurditás.
Hernyó,- vagy mozgó váróterem?
A KLM Amszterdam-Schipol-i központi repülőterén helyezték üzembe az Aviolanda cég teleszkópikus „hernyófolyosólyát”. A folyosó egymásba tolható, vagonszerű elemekből áll. Az utasok a legközépső elembe „szállnak” közvetlenül az épületből, majd a folyosót addig „nyújtják”, míg az utasokra váró gép ajtajához nem ér beszállórésze. A folyosó külső része jobbra-balra fordítható és le-fel is ereszthető (bal oldali kép). Ugyan e problémát óriási, mindkét végéről kormányozható Dulles-gyártmányú szállítókocsival akarják megoldani az angolok. Ez az épületből venné fel az utasokat és a gépükhöz viszi. a kocsi belseje nem busz, hanem váróterem kiképzésű (jobb oldali kép).
Az ötven évvel ezelőtti cikkben olyan példákat láttunk az utasok beszállítására, amelyek akkor forradalmi megoldásnak számítottak, de a repülés olyan ütemben fejlődött, hogy kinőtte ezeket az utasbeszállítási módszereket.
Manapság az egyik legkézenfekvőbb megoldás sok helyen még mindig az, ha a repülőgép kikötési oldalához (port side) egy utaslépcsőt állítanak és ezen keresztül az utasok vagy gyalogosan, vagy buszokba beszállva jutnak el az repülőtér terminálépületébe. A másik megoldás pedig az, amikor a terminál épületéből egy utashídon lehet elhagyni és megközelíteni a repülőgépet. Ebben az esetben – ha széles törzsű repülőgépről van szó – arra is van lehetőség, hogy egyszerre több utashidat is csatlakoztatnak a repülőgéphez, így gyorsabban történik meg a ki és beszállítás.
Az ötven évvel ezelőtt említett második módszer ugyan egyetlen helyen a világon, de mind a mai napig használatban van: ez pedig az Egyesült Államok, Washington Dulles nemzetközi repülőtere, ahol „Plane Mate” névre hallgat ez a beszállító eszköz: 102 utas befogadására alkalmas, közülük 72-nek van ülőhelye a Chrysler-Budd gyártmányú mozgó lounge-okban.
A légiközlekedés az elmúlt ötven évben olyan rohamléptekkel haladt előre – főleg a repülőgép-fejlesztés területén – amit a repülőterek infrastruktúrája nagyon nehezen, vagy néhány kirívó esetben soha nem tud utolérni.
