A hosszú lábú Gólya, a világ leglassabb repülőgépe

Márványi Péter   ·   2013.09.13. 09:00
cim

Hetven évvel ezelőtt különös mozzanatról számoltak be a korabeli lapok és rádiók, a világháború eseményforgatagában is hamar világszenzációként terjedt a hír: Otto Skorzeny, Hitler kedvenc fenegyerek-katonája egy merész kommandós akcióval kiszabadította fogságából a Führer szövetségesét, Benito Mussolini olasz diktátort. A „Tölgyfa-hadművelet” keretében 1943. szeptember 12-én a rejtekhelyül szolgáló hegyvidéki szállodát a Gran Sasso-hegyen vitorlázógépekkel landoló SS-katonák rohamozták meg, majd egy apró kétszemélyes motoros géppel sikerült biztonságos helyre vinni Mussolinit. Az akció néhány mozzanata ezen a videón is látható:

Nos, az iho/repülés számára az amúgy valóban fontos történelmi évforduló kapcsán ez a kis gép, a Fieseler gyár Fi 156 Storch, azaz Gólya nevű madara az érdekes: iskolát teremtő, zseniális konstrukcióját ez az akció tette igazán ismertté. De mielőtt a gép részleteire rátérnénk, egy másik érdekes történet vele kapcsolatban, amit az egykori Magyar Királyi Légierő vadászpilótája, Tobak Tibor írt meg „Pumák Földön-Égen” című könyvében. A lényeg: 1944 decemberében Tobak „Cica” azt a feladatot kapta, hogy a század futárgépével Veszprémből vigyen Budapestre egy vezérkari őrnagyot. Már felszálláskor látszott, hogy az időjárás nem épp kedvező, végig köd borította a tájat, de szerencsére Budapest közelébe érve a pilóta azt látta, hogy a János-hegy épp kimagaslik a gomolygásból.

A Storch kommandós akció közben a Gran Sasso hegyen <br>(fotó: Bundesarchiv)

„Bátraké a szerencse. Itt voltam a ködből elő-előbukkanó kilátó fölött. El-eltűnt, majd újra láthatóvá vált a torony... Talán két perce körözhettem a kilátó fölött pár méterrel, amikor a Svábhegy irányában a szemembe villant a golfpálya. Oázisként zöldellt a lustán gomolygó ködtengerben. Kantnira állított géppel fordultam rá a megmentő kis foltra. Mielőtt újra összezárulhatott volna a tejfeles fazék, már lázasan tekertem a teljes fékszárnyat, és a Storch engedelmesen libegett a kinézett placc irányába, a lehető legkisebb sebességgel süllyedve. Kissé sok volt a környéken a fa, de valahogy mégis sikerült az egyetlen jó irányt megtalálni. Még néhány méter... Érzem fő »műszeremen«, hogy sebesség már nincsen. Itt a föld... Egy pillanatra erős gázfröccs, hogy megfogja a süllyedést, majd csodálatos puha zörgés, lassú kifutás. Enyhe ívben fordulok két fa közé. És már áll a gép, szétterpesztett lábakkal, csak a motor duruzsol üresjáraton, majd kikapcsolok és végtelen csend... Az őrnagy töri meg. – Te, kérlek, úgy látom, ez nem a budaörsi repülőtér...?”

A Gólya lassan és meredeken emelkedik el a földről: jól látható a gép sikerének egyik titka, a belépőél mechanizációja

Szóval miféle gép az, amivel le (majd fel is) lehet szállni reptér helyett egy hegyvidéki tisztáson, egy svábhegyi golfpályán? A futár, felderítő és sebesültszállító célra épült Gólyát a harmincas évek közepén tervezték meg, amikor amúgy a konstruktőrök többsége azzal volt elfoglalva, hogy minél gyorsabb szerkezeteket építsen; de a birodalmi légügyi minisztérium erre a kis kategóriára is kiírt egy pályázatot, amelyre a Fieseler gyár mérnökei ezzel a vállszárnyas, hosszú és ruganyos, olajteleszkópos futószárakkal felszerelt géppel jelentkeztek. A nagy, dúcolt, téglalap alapú egyenes szárnyakat kifejezetten kis sebességre tervezték, a belépőél teljes hosszában eleinte merev, majd behúzható orrsegédszárnnyal, a kilépőélen a csűrőktől végig befelé nagy fékszárnyakkal: a gép hihetetlen lassúrepülő tulajdonságaira és pályaigényére jellemző, hogy Mussolini kiszabadításakor az érkező Fi 156-os harminc méter hosszan szállt le, majd túlterhelve, kettő helyett három személlyel 80 méter kellett csak, hogy elhagyja a talajt. Praktikusan szállítható volt a földön is, mert a szárnyait be lehetett hajtani a törzse mellé, ráadásul a gépecskéből szenzációs volt a kilátás. Nem csoda, hogy az ellenfél egyik vezére, Montgomery tábornok is egy zsákmányolt Gólyát használt személyes repülőgépként.

Az észak-afrikai hadszintéren zsákmányolt példány

Gyártották Németországon kívül Franciaországban és Csehországban, sőt, néhány példányt Romániában is, az eredeti soros Argus-motort sok esetben csillagmotorral helyettesítették, összesen 2867 példány épült belőle. És további háborúkban, például Indokínában is hasznosították különleges képességeit.

Még egy érdekesség a gép utóéletéről: közvetlenül a háború kitörése előtt népes szovjet légiipari küldöttség járt Németországban, és amint ezt a jeles tervező, Jakovlev is megírja Szárnyak és emberek című memoárjában, a németek rengeteg géppel kápráztatták el azokat a mérnököket, akiket várható ellenségként valójában inkább szinte megfélemlíteni akartak a Harmadik Birodalom érzékelhető légi fölényével.

A hosszú és erős futószárak minden durva földetérést kirugóztak, ennek a gépnek nem kellett sima burkolt pálya

A bemutatott gépek egyike egy Storch volt, és amikor hazatérve a konstruktőrcsapat vezetői beszámoltak Sztálinnak arról, hogy a gép szinte helyből száll fel és kifutás nélkül ér földet, a vezér azt követelte, hogy neki is készítsenek olyan gépet, amely képes fel- és leszállni a dácsája kertjében. Így született a Jak–10-es, majd 12-es, utóbbi megjelent az ötvenes években Magyarországon is mentő-, majd mezőgazdasági gépként. És ez a típus szolgált bázisául a nálunk ugyancsak jól ismert, néhány példányban ma is repülő lengyel PZL–101 Gawron, majd a PZL–104 Wilga tervezéséhez. Így él tovább a Storch „vérvonala” egészen napjainkig, ráadásul van egy másik leszármazotti ág: a Storch megjelent a mai piacon is, mint ¾-es méretű replika, illetve mint otthon összeszerelhető kittgép.

A Storch a mai repülőnapok egyik kedvelt sztárja

E sorok írója 1989-ben ott lehetett Bécsújhelyen, ahol az osztrák–magyar közös szervezésben rendezett vitorlázórepülő-világbajnokság nyitányaként nagyszabású repülőnapot tartottak. Ekkor láthattam először „élőben” ezt a fantasztikus gépet. Átkelepelt fölöttem, meglehetősen furcsa érzésekkel bámultam: a Gólya az erős ellenszélben vagy 30-40 kilométeres földhöz viszonyított sebességgel, mondhatni rémületesen lassan repült. Addigi tapasztalataim szerint, ha egy gép ilyen csigatempóban laffog, az előbb-utóbb le is kell, hogy essen: naná, hogy nem esett le. Akkor még nem tudtam, hogy igazán erős szélben, igazán jó pilótával a bot mögött, a Storch még hátrafelé is tudott repülni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek