A lengyelek hosszú Dreamlinere, és a budapesti kapcsolat

iho   ·   2018.03.24. 11:15
cim

Kilenc óra húsz percnyi repülés után érkezett meg pénteken Everett Paine Fieldről a varsói Chopin nemzetközi repülőtérre a LOT első 787-9-ese. Mint ismeretes, a lengyel nemzeti légitársaság az első európai üzemeltetője volt a Dreamlinernek, most vehette át a gép hosszabb törzsű változatát, amelyből összesen öt példányt állít forgalomba.

A lengyelek üzemeltetésében a kisebb változat 252, ez a hosszabb 9-es 294 üléssel repül, 24 a business, 21 a prémium-economy és 249 az economy osztályon. A hajtómű a Rolls-Royce Trent 1000, a gép hatótávolsága 13 ezer 350 kilométer, a gépet az Aviation Capitaltól lízingeli a társaság.

(fotók: LOT)

A 9-esekből idén összesen hármat vesz át a LOT, a következő kettő jövőre áll majd szolgálatba. A 9-eseket New York JFK, Newark, Chicago, Los Angeles, Toronto, Szöul, Tokió és Peking felé repültetik Varsóból. Ami a nyolc meglévő 8-as változat új vonalait illeti, április végétől indul a Rzeszow-Newark járat, május végén pedig, mint erről már többször beszámoltunk, a Varsó-Szingapúr mellett a 8-assal repül a társaság Budapestről New Yorkba és Chicagóba. A 9-esek beállítása magyar szempontból azért fontos momentum, mert így szabadul fel egy 8-as gép a budapesti telepítésre. Ezzel kapcsolatban az Airportal információi szerint szóba került a magyar üzemeltetési engedély, sőt, esetleg egy lengyel-magyar légitársaság felállításának elképzelése.

A LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski a gép érkezése alkalmából is érzékeltette, hogy a cég stratégiája bőven túlterjed egy nemzeti légitársaság ambícióin, a közép- és kelet-európai pozíciók erősödéséről beszélt. Amint ezt portálunk a Budapestről induló amerikai járatok tavalyi bejelentése kapcsán végigelemezte, a LOT láthatóan arra épít, hogy míg a low-costok nagyjából már felosztották a régiót, addig a hagyományos légitársaságok közül a térségben egyedül a lengyelnek sikerült illetve sikerül igazi erős, megfelelő flottával fenntartott, nagy hatótávolságú hálózatot kiépíteni, a konzekvensen végrehajtott szerkezetátalakítás és géppark-megújítás révén. Ezt a regionális dominanciát tehát 2019-re már tizenkét igazán modern, szélestörzsű Boeing-utasszállítóval érvényesítik a lengyelek.

Már ekkor rákérdezett szerkesztőségünk a budapesti hosszútávok kapcsán az esetleges ráhordó járatok indítására, nos a LOT februárban jelentette be a Krakkó–Budapest nyitást, ami egy hónappal előzi majd meg a budapesti LOT long-haul indulást, és Adrian Kubicki kommunikációs főnök szerint kifejezetten az átszállási lehetőségek javítását kínálja az utasoknak.

Milczarski a mostani ünnepségen hangsúlyozta a 787-esek szerepét ebben az intezív terjeszkedésben is. De a flotta modernizálása a közepes hosszúságú és rövid vonalak gépparkjára is kiterjed, idén a 787-esek mellett három MAX 8-as 737-es és hat Embraer 195-ös regionális utasszállító kezd repülni a társaság színeiben.

Apropó színek, azért a LOT-nak sem könnyű az élete a lengyel politikai hullámzások közepette: érdemes végigolvasni Kubicki a maga módján tanulságos interjúját, amelyet egy lengyel lapnak adott, és amelyben gyakorlatilag végig arról faggatták a kommunikációs igazgatót, hogy tekintettel a közelgő lengyel centenáriumi ünnepre, miért nem festeti át a LOT az összes gépét nemzeti színekre?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.