A Lockheed új amerikai elnököt akar

iho/repülés   ·   2012.09.25. 11:30
cim2

A Lockheed támogatná az amerikai kormányt abban a döntésében, hogy több F-22-esre van szükség a nemzet és a szövetségesek védelmében – hangzik a gyártó közleménye, azután, hogy a republikánus elnökjelölt egy tévébeszélgetésben kijelentette: nemcsak hogy ellenezte az F-22-esek gyártásának leállításáról szóló döntést, hanem hozzá is tenne a Raptor-flottához gépeket.

Romney elnökjelölti programjában Obamával ellentétben az amerikai katonai potenciál növelését ígéri, miközben az érvényben lévő döntés szerint a következő tíz év során további 500 milliárd dollárral kell csökkenteni a hadikiadásokat.

Az F-22-esek gyártása 187 repülőgép leszállítása után idén állt le, a tesztpéldányokkal együtt összesen 195 készült, eredetileg a légierő 750 ötödik generációs Raptorra tartott volna igényt. A gép példányonkénti ára a példányszám csökkentésével persze különösen erősen megemelkedett. Jó ideig eltartott az úgynevezett Raptor-betegség körüli botrány, tehát hogy a szuper harcigép pilótái sűrűn lettek rosszul, egyikük ájulása a gép és pilótája elvesztéséhez is vezetett, de végül sikerült kideríteni a jelenség okát, és megkezdődött a létfenntartó rendszer áttervezése, a hibás szelepek kicserélése a gépeken, ami miatt ez a veszélyes jelenség nagy magasságban és nagy g-terhelésnél  bekövetkezett.

Az utolsó két legyártott Raptor

A Raptor az első és továbbra is még egyetlen csapatszolgálatba állított ötödik generációs  harci gép, amely egyszerre rendelkezik a hajtóművek vektoros vezérlése révén szupermanőverező képességgel, ugyanakkor alacsony észlelhetőségű, és szupercirkál – vagyis hangsebesség felett utánégető nélkül repül. Az oroszok és a kínaiak egyelőre az első ötödik generációs prototípusaik (PAK-FA és J-20) berepülésénél tartanak.

Ami Romney elképzelését illeti az F-22-es gyártásának újraindításáról, erről a Flight International által idézett szakértők éppoly szkeptikusan beszélnek, mint általában a hadikiadások általa tervezett növeléséről: az elképzelések nagyvonalúak, de nem tudni, Romney honnan venne el pénzt a megvalósításukra, mert más költségek radikális lefaragása nélkül ez nemigen elképzelhető.

Az F-22-es gyártósor újraindításának költségeit a megkérdezett szakértők egyike annak ellenére egymilliárd dollár körülire teszi, hogy a Raptor készítéséhez, összeszereléséhez szükséges szerszámok, technikák, eszközök teljes egészét elraktározta a hadsereg. Azonban nem elég az, hogy mindezeket elővegyék és újratelepítsék a gyárba: ismét fel kellene állítaani a beszállítói láncolatot, a beszállítóknak pedig ismét meg kellene szerezniük a megfelelő tanúsítványokat, minden egyes beszállítónak, amelyik részt vett valamelyik részegység gyártásában, sőt, ugyanúgy újra kiképzést kellene kapnia és vizsgát kellene tennie a gyártószemélyzetnek is.

Tavasszal szállt fel Mariettában és indult alaszkai bázisa felé az utolsó F-22-es

A másik ok, ami drágává tenné az újragyártást, hogy módosítani, fejleszteni, sőt, az új követelményeknek és lehetőségeknek megfelelően újra kellene tervezni a gép fontos rendszereit: elektronikáját, avionikáját és fegyverzetét, hogy a gyártás már a ma elfogadott szinten történjen, igaz, ez a fejlesztési folyamat mindenképp tovább tart, hiszen a Raptorok is már korábban tervezett módon átesnek majd a más típusoknál is megszokott modernizálási programokon.

A Lockheed pozitív hozzáállása az F-22-es gyártásának újraindításához egyébként azért nem magától értetődő, mert ugyancsak ez az óriáscég a fővállalkozója az F-35-ös programnak, amelynek első gépei épp ezekben a hetekben kerülnek az amerikai légierő bázisaira. Márpedig sokak véleménye szerint az F-22-esek újragyártása leginkább az F-35-ösök példányszámának csökkenéséhez vezethetne,  akkor erre a programra jutna kevesebb pénz, vagy ezekre a gépekre mondanák ki  azt az ítéletet, hogy felesleges olyan sokat gyártani belőlük. Egyébként az F-35-össel ugyanaz megtörtént, mint a 22-essel, vagyis hogy még mielőtt megkezdődött volna a sorozatgyártása, máris csökkentették a várható példányszámot.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.