Mindenki kaphat, kivéve BKV

iho/közút   ·   2011.10.02. 11:37

Az elmúlt héten, csütörtökön adta írásba Borkai Zsolt (Győr), Cser-Palkovics András (Székesfehérvár), Habis László (Eger), Kósa Lajos (Debrecen), Szalay Ferenc (Szolnok), Székyné Sztrémi Melinda (Salgótarján) országgyűlési képviselő (zárójelben az általuk irányított város neve), hogy szeretné elérni a fogyasztói árkiegészítés megemelését. Ez egy állami hozzájárulás, amely részben fedezi azt, hogy az állam szociális alapon egyes jegy- és bérlettípusokat olcsóbbá tesz. Sajnos az ezt szabályozó törvény 2003-ban született, és a konkrét összegeket szabályozó melléklete is 2005-ben elfogadott, tehát mára elavulttá váltak az összegek, és egyre kevésbé fedezik a szolgáltatók kiadásait, hiszen közben változtak áfakulcsok, nőttek az üzemanyag- és alkatrészárak is.

A polgármesterek mindenesetre csak a helyi közlekedésre tettek javaslatot: a helyközi autóbusz, a MÁV, sőt a révátkelések kedvezményes jegyeinek árkiegészítése marad a jelenlegi (tehát öt éve meghatározott szinten). Sőt a helyi közlekedési kitételt is szűkítenünk kell: Budapest esetében nem történik majd emelés, marad a jelenlegi 3580 forint, ami már most is sokkal kevesebb, mint a teljes árú és a kedvezményes bérletek közötti különbség (9800–3850=5950 forint).

A megyei jogú városoknak negyven százalékos, vagy azt is meghaladó emelés, Budapestnek nulla, egyéb városoknak 20 százalék<br>(adatok forrása: parlament.hu és apeh.hu)

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.