Ahol nem vacakolnak: Kína hétezer kilométer új pályát épít idén

iho   ·   2014.04.10. 09:40

A Zsenmin Zsipao című pártlapban a China Railway Corporation (CRC) vasút-üzemeltető állami vállalat vezérigazgatója, Seng Kuang-cu azt nyilatkozta, a frissen közölt számai nagyobbak azoknál, mint amelyeket a cég tett közzé az év elején.

A beruházások 78 százalékának helyszíne a középső és a nyugati országrész lesz, és az idén átadandó vonalak 86 százaléka is ebben a térségben valósul meg.

Kína aktuális ötéves tervének célja, hogy 2015-re legalább 120 ezer kilométer vasútvonallal rendelkezzen. A nyugati, fejletlenebb országrészre ebből körülbelül 50 ezer jutna. Az eredeti költségvetési tervben ezekre a fejlesztésekre 2800 milliárd jüant szántak.

Korábbi jelentések szerint 2013 végén már több mint 100 ezer kilométer vasútvonal volt az országban, ezek 10 százalékán futnak nagy sebességű vonatok.

A kínai kormány múlt heti ülésén jelentették be, hogy az urbanizációs fejlesztésekkel összhangban, a térségek közötti különbségek csökkentésének jegyében felgyorsítják a vasútépítéseket. Li Ko-csiang kormányfő a vasúti ágazat finanszírozásával kapcsolatban bejelentette, hogy létrehoznak egy fejlesztési alapot 200 és 300 milliárd jüan közötti tőkével.

Előzetes elemzői értékelések szerint a kínai gazdaság első negyedéves teljesítménye nem érte el az éves célként meghatározott 7,5 százalékos növekedést, ezért a kormány a lassulás kezelésére új intézkedéseket hozott. Ezek közé tartozik a mikro- és kisvállalkozások adójának csökkentése és a városi szegénynegyedek felszámolása mellett a vasútépítés is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek