Air Force One: az első szerződés!

Amint az amerikai védelmi minisztérium aktuális szerződéseket közreadó sajtóközleményéből kiderül, a Boeing megkapta az „Elnöki Repülőgépek” program első szakaszára szóló szerződést, egészen pontosan 25 millió 776 ezer 11 dollár értékben. A feladat gyakorlatilag az előkészítés: a pontos és részletes követelményrendszer kialakítása, a tervezési alapvonalak lefektetése, a fejlesztés lehetséges kockázatainak minimalizálása. Tisztázni kell az eredeti 747-eshez képest a módosítások, átalakítások mikéntjét, a program fő vonalait, méghozzá a lehető legköltséghatékonyabb módon, ez vezet el aztán a részletes tervezés fázisához, jövő év áprilisától.

Túl sok meglepetést nem jelent, hogy a következő évtizedekre szólóan ismét a Boeing gyártja le az újabb két vagy akár három elnöki 747-est, a 8-as, vagyis a modernizált, új szárnnyal és hajtóművekkel készült változat bázisán.

A légierő már elég régóta jelezte, hogy a jelenlegi két gép rendelkezésre állása a következő évtizedre 28 százalékra esik vissza. A VC-25-ösöket a 747-esnek nem épp a legmodernebb 200-as változata alapján építették, a lecserélésük további késleltetése évente 255 millió dollár költséggel jár, ennyivel kerül többe az elavult technika üzemeltetése. Voltak elképzelések a meglévő gépek korszerűsítésére, de az újak beszerzése hosszabb távon olcsóbb megoldás, ehhez azonban a Boeingnak megfelelő keretek között kell tartania az új gépek építésének költségeit: a végső fejlesztési és gyártási szerződés, a KC-46-oshoz hasonlóan, valószínűleg fix áras lesz, tehát a megállapodott összegen felüli költségeket a Boeing kell, hogy állja.

A bevett gyakorlat, hogy egy elnök az első periódusa idején nem rendelhet új elnöki gépet, csak a második négy éve során, vagyis nem magának költi az adófizetők pénzét... A mostani példányok beszerzését Reagan indította be, majd 1990-től adta át az elsőt a légierőnek a gyártó, vagyis az idősebb Bush volt az első elnöki utasa, azzal együtt, hogy a belső berendezés tervezésében még Nancy Reagan is közreműködött. A következő gépeket is legalább harminc évnyi használatra tervezik. A légierő közleménye hangsúlyozza, a jelenlegi elnöki flotta is kivételesen jó állapotban van, és kivételesen jól teljesít, de megérett a cserére, mert egyes berendezései elavultak, a típus gyártási háttere megszűnt, és nagyon megnőtt a karbantartásukra, a repülőképességük fenntartására fordított idő.

Az elnöki gép (csak akkor és az a gép kapja az Air Force One hívójelet, amikor és amelyiken valóban az Államok első embere tartózkodik), az amerikai államfő és kísérete utazási eszköze, a megfelelő kényelemmel és komforttal együtt elsősorban tulajdonképp egy különleges kommunikációs központ, amely az összes, ha kell, titkosított távközlési lehetőséget kínálja, kapcsolat tartható az adminisztrációval, a fegyveres erők valamennyi haderőnemével vagy akár alakulatával, csakúgy, mint a földi távközlési hálózatokkal.

Egyben ez az egyik legjobban védett repülő objektum, nemcsak a lehetséges levegő–levegő rakétákkal, hanem egy nukleáris robbanás esetleges következményeivel szemben is. Alkalmas légi üzemanyag-felvételre, enélkül is 12 ezer 500 kilométert képes repülni, amit az új változat a kevesebbet fogyasztó modern hajtóművekkel nyilván még tovább növel. Kiszolgálható a fogadó repülőtér berendezéseitől és személyzetétől függetlenül, például nem kell külső lépcső hozzá, természetesen a legmodernebb navigációs rendszerekkel repülik.

Szó volt korábban gazdaságosabb megoldásokról, például 777-esek beszerzéséről, de egyfelől ezen a gépen nehezen lehetne összehozni olyan háromszintes kialakítást, ami megfelelő tágasságot biztosít nemcsak az elnöknek, hanem a stábnak, a személyzetnek, illetve az egészségügyi részlegnek is. A négy hajtómű nagyobb biztonságot jelent, és nem utolsó sorban több hajtóműre több generátort lehet szerelni, merthogy ennek a gépnek hatalmas a fedélzeti energia-felhasználása.

Ugyanakkor sokak hiedelmeivel ellentétben nem ez az igazi repülő harcálláspont: háború esetén az elnök az E-4-es „Doomsday planes”, „Ítéletnap-gépek” egyikének fedélzetéről teljesíti főparancsnoki feladatait. Amikor az elnök a VC-25-össel Amerikán kívülre repül, az E-4-esek egyike is valahol ott várakozik a közelben: legutóbb Párizsban, majd Zürichben látták, amikor Obama részt vett a klímakonferencián. Ugyanakkor ezek is 747-200-as platformra épületek, így, bár erről nyilvánosan semmi nem jelent meg, a lecserélésük szintén aktuális lehetne.

Ami annyit jelenthet, hogy a Boeingnak mégsem kellene annyira hamar elbúcsúznia egyik legnagyszerűbb típuscsaládjától: noha az „Ég Királynöje” az elmúlt időszakban már kevés megrendelést kapott, ami a gyártás ütemének lassítására késztette a Boeing vezetését, a most bejelentett első szerződés azért valamelyest helyreállítja a 747-es respektusát.

* * *