Az első A350-átadás: Airbus-, Qatar- és Rolls-Royce-ünnep

iho   ·   2014.12.22. 16:15
cim

A főszereplők sajtótájékoztatójával kezdődött az első széria A350-es átadása a kibocsátó légitársaságnak Toulouse-ban: az asztalnál helyet foglalt Tony Woods, a hajtóműveket gyártó Rolls Royce Aerospace elnöke, Akbar Al Baker, a Qatar Airways főnöke és az Airbus elnök-vezérigazgatója, Fabrice Bregier.

Az elégedett főnökök: Bregier, Al Baker, Woods

Mintegy 150 újságíró jelenlétében az első megrendelő kezdte a beszédeket: Al Baker kiemelte, azért is történelmi jelentőségű az átadás, mert a következő tíz évben nem várható a 350-eshez hasonló teljesen új konstrukció megjelenése, és nem felejtette el megemlíteni, hogy a Qatar nyolcvangépes rendelése adta az alapot a 350 XWB programja beindításának. (Amihez azt érdemes hozzáfűzni, amire a résztvevők óvatosan utaltak is: a Qatar-főnök kemény hozzáállása nélkül talán nem is született volna igazán új típus, hanem csak az akkor meglévő A330-as valamiféle továbbfejlesztése.)

Al Baker a jelenlévő Louis Gallois korábbi Airbus-elnöknek köszönte meg, hogy nyolc éve, a kemény tárgyalásokon kialakult a koncepció és aláírhatták a kölcsönösen előnyös, win-win alapú szerződést. Fabrice Bregier a későbbiekben ugyancsak méltatta Gallois érdemeit, aki meg tudta győzni az Airbus igazgatótanácsát: érdemes beindítani a programot.

(fotók: Airbus)

Al Baker a gép méltatása, a modern megoldások, az új hajtómű kiválósága mellett külön üzent a briteknek, miszerint szeretné elvinni majd a gépet Heathrow-ra is, hogy megmutassa, mennyire csendes a 350-es. A Qatar elnök-vezére emlékeztetett arra, hogy a társaság az elmúlt másfél év során három új típust is forgalomba állított, a Boeing 787-est, az Airbus A380-ast és most következik a 350-es: a későbbiekben egy kérdésre válaszolva Al Baker meglehetősen keményen beszélt azokról a piaci résztvevőkről, akik úgymond félnek a versenytől,  nem mernek beruházni, mégis ki akarják hasítani a maguk szeletét a tortából…

A Qatar-főnök röviden, de hangsúlyosan tért ki arra, a légitársasága bizony igen kemény minőségi követelményeket támaszt a gyártóval szemben, és félig tréfásan, örömmel ígérte Didier Evrard programigazgatónak, „lesz még fejfájása” a Qatar igényessége miatt.

Az is érdekes kis részlete volt Al Baker szövegének, hogy még két nappal ezelőtt is volt vitája az Airbus-főnökökkel a minőség dolgában, de rögtön hozzátette, és az átadás késésével kapcsolatban elhangzott kérdésre válaszolva szintén hangsúlyozta (kajánul megjegyezve: a sajtó számára nem fog szenzációval szolgálni), hogy nem az Airbus, hanem néhány beszállító volt az, aki miatt csúszott a ceremónia. Al Baker ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az ígért határidőre, tehát még 2014. december 31-e előtt megtörténik az átadás.

Fabrice Bregier is hangsúlyozta: mind a berepülési program, mind az engedélyeztetési eljárás, mind az első gép átadása időre megtörtént. A Qatar kemény partner, de nélküle „nem lennénk itt a legjobb géppel a kategóriában” – fogalmazott az Airbus elnök-vezérigazgatója, aki az ünnepség későbbi szakaszában is emlékeztetett arra, hogy a Qatar lesz a kibocsátója a 350-es hosszabb törzsű, 1000-es változatának is.

Bregier elmondta, felkészültek a gyártás felfuttatására, és „tanultak az A380-as támasztotta kihívásokból”, vagyis megfelelő egyensúlyt teremtettek a flexibilitás és a standardizálás között: ezzel arra utalt, hogy a 380-as első sorozatának gyártási késései jelentős részben azon múltak, hogy minden vásárló teljesen más és más belső elrendezéssel vette át a gépet, ami alaposan megbonyolította a gyártást.

Amúgy is meglepően sok kérdés hangzott el az A350-es mellett a kétszintes óriás A380-assal kapcsolatban: mint arról az iho/repülés is beszámolt, az egyik Airbus-főnök nemrég egy konferencián arra utalt, hogy 2018 után kellő számú megrendelés hiányában akár le is állhat a gép gyártása. Bregier azonban ez alkalommal is igen keményen tette helyre a kérdést, megismételve, hogy a következő három év gyártását már teljes egészében lefoglalták a megrendelők, a piaci trendek azt mutatják, szükség van az extra nagy utasszállítókra, „bolondságnak” minősítette, hogy leállnának a gyártással, és azt is megerősítette, hogy felszerelik a gépet az új hajtóművekkel, illetve „a távolabbi jövőben” a meghosszabbított törzsű A380-ast is elkezdik gyártani.

Al Baker is kapott kérdést az óriásgépről: elmondása szerint a típus teljesítménye a Qatar színeiben „meghaladta a várakozásokat”, a tíz megrendelt és az opciós három példányon túl akkor döntenek további 380-asok vásárlásáról, ha túl vannak az üzemeltetés első szakaszán.

Nem válaszolt konkrétan az Airbus-elnök a 350-esek árát firtató kérdésre, viszont hangsúlyozta, hogy csaknem 780 gépet kell legyártani a vásárlóknak, új vevőknek „kicsit várniuk kell” – ez volt Bregier reakciója arra, amit egy kínai újságíró vetett fel: miért csak 2018-ban áll forgalomba a típus a legnagyobbnak ígérkező kínai piacon.

Az első forgalomba álló A350-est egyébként kedden repülik át Katarba: a légitársaság Dohában csak január hetedikén ünnepli az új típust, ezt azzal magyarázzák, hogy a karácsonyi–újévi ünnepek alatt nem lenne kedve a világsajtónak Katarba repülni a ceremónia kedvéért. Az első járatot január 15-ére tervezik Dohából Frankfurtba, de hamarosan az ázsiai, európai és az Egyesült Államok keleti partvidékén fekvő desztinációkat is berepülik a típussal. Egy orosz újságíró kérdésére Al Baker elmondta, nemcsak Moszkvába, hanem Szentpétervárra is terveznek járatot a géppel, Bregier pedig megerősítette, hogy a típus üzemeltetői között ott lesz az Aeroflot is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek