Biztos ügyesen, gyorsan dolgoztak, azért értek rá maszekolni...

iho/vasút   ·   2015.08.05. 08:45
lebukott0

Megjött a rendőrség válasza, íme: Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Többet mást a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek.

Korábban írtuk:

A VDSZSZ honlapján jelent meg az alábbi történet. Szó szerint átvesszük, mert úgy „szép és jó”, ahogy van:

„Augusztus 3-án a ceglédi PFT-szakaszon többeket kihallgatott a rendőrség, mivel nyomozást indított feltehetően milliós nagyságrendű, nagyobb kárt okozó sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Állítólag ugyanezen a szakaszon építették a munkavállalók munkaidőben a főpályamester fiánál is a kerítést.

(felvételeink szintén a szakszervezet honlapjáról valók)

Augusztus 3-án bejelentés érkezett a rendőrséghez és a MÁV Zrt. Budapest területi Vasútbiztonsági Osztályához feltehetően milliókra rúgó »vasúti szakanyaggal« való visszaélés miatt. A ceglédi PFT-szakaszt a rendőrség és a VBO is felkereste, a helyszín biztosítását és átvizsgálását követően az érintetteket a rendőrségen hallgatták ki.

A MÁV Zrt. augusztus 4-én – a rendőrségi nyomozás mellett – belső ellenőrzést indított az ügyben. Remélhetően rövidesen választ kapunk többek közt egy másik visszásságra is.

Történt ugyanis, hogy egy délelőtt a PFT-szakasz dolgozói munkaidőben építették a kerítést Vecsés és Vecsés-Kertekalja közt – állítólag a főpályamester fiánál: látszik a MÁV Zrt. szolgálati gépjárműve is. Az alábbi képek ekkor készültek. Bízunk benne, hogy a bejelentő nem fogja Kőműves Kelemenné sorsát osztani...”

Egyúttal keressük a vasúttársaságot és a rendőrséget is az üggyel kapcsolatban. Válaszaikkal rögtön frissítjük majd az írást.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek