Brüsszel lassan magához tér, de csütörtökön is zárva maradt

iho   ·   2016.03.31. 08:45
cim

A friss információk szerint a repülőtér „technikailag” kész a megnyitásra, ennek ellenére a remélt csütörtöki járatindulás elmaradt. Egyes források szerint talán péntek délután vagy este szállhat fel és érkezhet az első utasszállító, más hír szerint azonban pénteken is egész nap még zárva tart a légikikötő.

Korábban írtuk:

Csütörtök délutánig biztosan zárva marad Zaventem, addig tart azoknak a próbáknak az értékelése, amelyeken a brüsszeli légikikötő részleges újraindítása múlik. A mintegy húsz százalékos újraindítást az nehezíti, hogy a terminál berendezéseiben is súlyos károk keletkeztek, olvasható a Brussels Airport közleményében.

Ami jó hír: maga az épületszerkezet jó állapotban van, tehát nem kell félni statikai problémáktól, de a reptériek szerint szinte minden más megsemmisült az indulási csarnokban. A reptérkezelő azonban megkezdte azoknak a kiegészítő építményeknek az elkészítését, amelyek az újraindításhoz szükségesek. Az induló forgalom ezeken az átmeneti részeken keresztül jut el a robbanások helyszíne, az eredeti indulási csarnok helyett az úgynevezett Connector földszintjére. Ez az az épületrész, ami korábban az induló utasoknak a becsekkolás és a poggyászfeladás utáni következő állomás volt már érvényes beszállókártyával: most az alsó szinten lesznek a check-in pultok, majd egy feljárón keresztül jutnak az utasok abba a biztonsági vizsgálati zónába, amely már korábban is működött, és amiben nem okozott károkat a kettős detonáció.

A Connectorban lesz a check-in majd a biztonsági ellenőrzés

Innen az utasok már a szokásos úton juthatnak el a két terminál egyikéhez a kézipoggyászaikkal. De az ábrán is jól látható, hogy a Connector sokkal kisebb alapterületű, nem lehetséges majd olyan gyorsan áramoltatni az indulási forgalmat, mint a tágas indulási csarnokból. Az ideiglenes megoldás óránként 800 utas áthaladását teszi majd lehetővé, az eredeti áramlás ötezer utas volt óránként.

Az érkezési eljárásokról egy rövid mondatban emlékezik meg a közlemény, eszerint a Brüsszelben leszállt gépek utasait egy hangárban berendezett érkezési térben kezelik majd, nyilván itt találkozhatnak a poggyászukkal és itt lesz majd valamilyen formában az ideiglenes útlevél- és vámvizsgálat is. Ugyanakkor a részleges újraindításhoz az átmeneti helyszíneknek, építményeknek teljesíteniük kell az építészeti és tűzvédelmi előírásokat, az utasáramlásról valósághű próbákat kell tartani. Végül a kormányszerveknek áldásukat kell adniuk a bevezetésre kerülő biztonsági intézkedésekre.

A teszteket, amelyeken 800 főnyi reptéri alkalmazottal modellezték az utasforgalmat, keddtől folytatták le, legalább csütörtök délutánig tartó elemzésnek vetik alá, és közben alapos konzultációk zajlanak majd a rendőrség, a védelmi erők és a polgári légihatóság képviselőivel. A közlemény nem említi, de valószínű, hogy az ideiglenes, a terminál indulási csarnokát helyettesítő áramlási zónát magát is megvédik majd valamilyen előzetes vizsgálattal, amint az is feltételezhető, hogy a végleges megoldás is az lesz, hogy a terminálépületbe csak már átvilágítás, biztonsági ellenőrzés után léphetnek be az utasok, és csakis ők, kísérők nélkül. Hasonló intézkedésekre sok szakértő szerint számos más repülőtéren lehet számítani.

Visszatérve Brüsszelre: mindez azt jelenti, hogy miközben az eredeti forgalom teljes helyreállítása Arnaud Feist reptérigazgató szerint hónapokig is eltarthat, a repülőtér legkorábban csütörtök délután indíthatja el az első járatokat, addig egészen biztosan zárva marad, nem fogad járatokat (legalábbis utasszállító gépeket; mint erről korábban beszámoltunk, a cargo-központ indít és fogad gépeket, de az a terminál mintegy négy kilométerre fekszik az utastermináltól).

A közreadott napi Brussels menetrend is erre utal: a légitársaság Európán belüli járatai Liege és Antwerp repülőteréről indulnak, utóbbiról a budapesti járatok is. Egyelőre valószínűleg ugyancsak más repterekről operálnak a nagy hatótávolságú  járatok: Frankfurtból repülnek a társaság A330-asai négy afrikai vonalon (Douala-Yaounde, Entebbe-Kigali, Luanda-Kinshasa és Ouagadougou-Abidjan), a New Yorkba induló Brussels-gép Zürichben száll fel és oda is érkezik. A légitársaság képviselője szerint a mostani a Brussels Airlines történetének legsúlyosabb válsága, az elmaradt bevétel napi mintegy ötmillió euró.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek