Csinger: vége mindennek

Vörös Attila   ·   2016.06.24. 13:45
csi80__P6230786

Az Ajka melletti Úrkút térségében található hazánk legjelentősebb mangánérc-tartaléka. A mangán a vaskohászatban fontos ötvöző elem, így a mangánbányászat nagy múltra tekinthet vissza Magyarországon is. Az úrkúti bánya az érckészlet felfedezése után nyílt meg 1917-ben, és kezdett termelni (egyébként szenet kerestek, de itt valami mást találtak). A háborús nehézségek után a 60-as évek csúcsidőszakában évi 250 ezer tonna mangánércet bányászott ki 870 bányász. A mangánigény visszaszorulásával és az exportlehetőségek csökkenésével az úrkúti bánya jelentősége az utóbbi negyven évben fokozatosan csökkent, az elmúlt két évtizedben már csak a dunaújvárosi vasmű volt az egyetlen vásárlójuk.

Az egyik utolsó, Felsőcsingerben megrakott teherkocsi bárcája (Vörös Attila felvételei)

Az ukrán tulajdonú Dunaferr nemrég úgy határozott, jobban megéri neki importálni a mangánércet a hazai beszerzésnél. Ez egyben az úrkúti bánya halálos ítélete is volt, ráadásul nem is túl elegánsan, egy telefonhívással, tragikus hirtelenséggel tudatták a bányával, hogy már nem igénylik a munkájukat. A bánya jövőre lett volna százéves... És bár mi vasútbarátok hajlamosak vagyunk csak a hangulatos vasútvonalat siratni, gondoljunk az úrkúti bányászokra is, akiknek csak egy töredéke tud majd a tudásával a közelben elhelyezkedni!

Az utolsó előtti rakott vonat ereszkedik a Csinger patak völgyében. Már csak két vagon – általában öt kocsival járt ez a minden hétköznap forduló tehervonat

A felsőcsingeri vasútvonal, a MÁV 28-as számú vonala Ajkáról ágazik ki és a felsőcsingeri rakodónál végződik. Útja során számos néhai iparvágány nyomát felfedezhetjük, de csak a nyomukat, a vonalat hosszú ideje már csak a mangánbánya vonatai használták. A pálya 2014 őszén egy heves zivatarban súlyosan megrongálódott, a megáradt Csinger-patak 250 méter hosszan elmosta a pályát a hidakkal együtt. Hónapokig kérdéses volt, hogy megéri-e helyreállítani a vasutat, de végül 2015 januárjában kedvező híreket kaptunk, nemsokára pedig már újra közlekedhettek a mangánvonatok. Információink szerint a vasúttársaságot is váratlanul érte a Dunaferr kihátrálása a bánya és a bánya kihátrálása a csingeri vasút mögül.

Az Indóház következő számában képriporttal készülünk a csingeri vasútról!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek