Dreamliner-őspéldány mint kísérleti gép

iho   ·   2014.11.21. 08:45
cim

Újabb ős-787-es nyert új funkciót, miután az első tesztpéldányok egyike mexikói kormánygép lett, egy másikat pedig a Seattle-i repülőmúzeum kapott meg: a ZA004-es gyári számú prototípus kísérleti gépként él tovább a Boeing saját flottájában, az ecoDemonstrator program keretében.

A cég közleménye szerint a korai Dreamliner igen sokféle kutatási célra használható majd. Új digitális technikákat tesztelnek vele, ez nyilván a repülésvezérlés rendszerére vonatkozik. A gépen különféle távérzékelők dolgoznak majd, amelyek megfelelő működésével kevesebb kábelt kell majd beszerelni a gépekbe. Kipróbálnak egy úgynevezett „jégfóbiás” szárnyborítást, amely megakadályozza a szárnyon a jégképződést, és más technológiákat is terveznek tesztelni a géppel, amelyek az üzemanyag-fogyasztás, a zajszint és a károsanyag-kibocsájtás csökkenését célozzák.

Ugyancsak a tervezett kutatási programok közé tartozik a NASA-val folytatott kísérletsorozat a repterek megközelítésének hatékonyabb módjáról, az új gázérzékelkők pedig az üvegházhatással kapcsolatos kibocsátást figyelik. Ugyancsak érdekes kutatási téma a turbulencia, mint arról időről időre hírt adunk, a légörvények olykor igen komoly bajokat okoznak a viszonylag gyanútlanul belerepülő utasszállítók fedélzetén, különösen a CAT, azaz Clear Air Turbulence, az előre nem detektálható, tiszta időben előforduló turbulencia.

2011-ben az American egyik 737-esén kezdték meg az ecoDemonstrator program keretében az új szárnyvégmegoldások, wingletek kísérleteit, most ezt részben a 787-essel, részben egy 757-essel folytatják tovább a légitársasággal együttműködésben. A Boeing weboldalán ugyanakkor felbukkannak olyan érdekes további kutatási témák is, mint az ADSB-rendszerek, a bioüzemanyagok használata, az optimális pályaelhagyás, továbbfejlesztett GPS, a kerámia-mátrix építésű hajtómű-fúvóka, és a hajtóműveket tartó pilonok új kialakítása.

Szóval a negyedik 787-esnek lesz munkája elég. Egyébként a kéthajtóműves típusból eddig 208 példányt adtak át a légitársaságoknak, október végefelé minden különösebb felhajtás nélkül kapta meg a Qatar Airways a kétszázadikat. Közülük már egyre több a hosszabb törzsű és más technológiai újdonságokat is használó 9-es változat.

A cég komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az idénre tervezett 110 átadás összejöjjön a kész gépeket kibocsájtó Dreamliner-sorokról, de a céghez közelálló független portál szerint a Boeing még korántsem jutott túl a 787-es összes gyártási problémáján. Mindezzel együtt a Boeing vezetése állítja, a Dreamlinerek programja 2015-től már profitot termel a gyárnak. Ehhez viszont az kellene, teszi hozzá az All Things 787, hogy a gépek a gyártósorról egyenesen a festőhangárba majd a repülési zónába jussanak, és ne kelljen még mindig több hónapra visszaterelni őket kiegészítő műveletek elvégzésére.

A ZA004-es a prototípusok között a harmadik repülő példány volt, a 003-as érdekesmód később emelkedett először a levegőbe. 2010 februárjában repült először, kapitánya a Boeing Dreamliner-berepülő csapatának hölgytagja, Heather Ross volt, aki a későbbiekben is rendszerint repülte a gépet. Elsősorban a típus aerodinamikai jellemzőit vizsgálták vele, legnagyobb elért sebessége Mach 0.97 volt. Ugyancsak tesztelték a géppel a 787-esek üzemanyagfogyasztását és a zajszintjét, majd ez a gép is fontos ETOPS-repüléseket végzett a kiterjesztett kéthajtóműves üzemeltetés engedélyeztetéséért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek