Érdek nélkül tetszik: Ancsával fordulózni...

Garai Szakács László   ·   2016.07.17. 13:45
szatymaz_ancsa0

Azzal kezdődött az egész, hogy jött egy e-mail: ekkor és ekkor így és így irtják majd a szúnyogokat, és szóljunk a méhészeknek, hogy csukják be a kaptárokat. Aztán kiderült, hogy ennél a cégnél dolgozik Zsuzsi, innentől kezdve pedig a „pofátlansági együtthatóm” az egekbe szökött: írtam neki, szerinte megoldható-e, hogy repüljek velük egyet? Túl hamar válaszolt, „persze”. Menjek ki Szatymazra, ő szól a kollégáinak, és amikor nekik is, nekem is jó, fölvisznek sétarepülni.

Így kerültem hát egy Antonov jobb első ülésébe.

Mondjuk azt, nem rettegek, hanem elszánt vagyok. Valamire... Esetleg bármire... A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

Ancsával utoljára Nyíregyházán repültem. Valamikor a rendszerváltás idején lehetett, a játékforradalom kitörésekor. A frissen induló kereskedelmi rádiók, a városi televízió másról se szólt, csak arról, kedves népek, nézzetek minket, és mindenféle kisebb-nagyobb ajándékot nyerhettek gyakorlatilag már azzal, ha betelefonáltok. A családunk ebben élen járt, így lett horgászbottól kezdve otthon kis túlzással minden, de a mostani stori (sic) szempontjából a lényeges, hogy nyertünk egy családi sétarepülést is Nyíregyháza fölött. AN–2-es vitt föl minket, mi más, a koszos körablakokból nehezen láttunk ki, inkább csak tudtuk, mint láttuk a várost föntről. Tehát volt „típusismeretem”. Ennek ellenére kellett a zacskó is, de hogy még jobban nevessen mindenki: már csak a visszaúton, amikor már „nem csináltunk semmit”. Éreztem, ahogy fehéredem, levert a víz, majd jött kifelé, aminek jönnie kellett. Répa egyébként nem volt benne...

Ekkora már bejártuk Csongrád megye délkeleti részét, Sütő Gergő nagyon lelkesen, alaposan megröptetett. Megnéztük Nagylakot, Magyarcsanádot, Apátfalvát, Kiszombort, gyakorlatilag a 43-as út mentén tartottunk terepszemlét, és közben fordulóztunk egyet-kettőt – amikor ferde a kép a galériában az azt is jelenti, nemcsak én tartottam ferdén a gépet (szokás szerint), hanem „kanyarban” készült. Szóval isteni volt az egész, a fordulók fantasztikusak voltak. Közben a legfontosabb dolgokat is megtudtam a szúnyogirtásról: a Szemp Air AN–2-eseinek szárnyai alól prickolják ki a „kemtrélfelhőt”, ami aztán ködszerűen lebeg a levegőben. A szúnyogok ebbe belerepülnek, de nem pusztulnak el azonnal, a hatás azonban garantált. Ha fél órát a levegőben van a szer, akkor már nyertek a szúnyogirtók, addig kell kibírni az esőnek. Viszont nagy szélben semmit nem ér az egész, gyakorlatilag szélcsendre van szükség ahhoz, hogy hatékony legyen a munka.

Jól csinálják. És a sétarepülés is rendben volt. A gyomrom mondjuk azóta is máshogy van a hasamban, de majd fölmegyek megint velük, és akkor visszarázatom a helyére...

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: a repülővonat

Érdek nélkül tetszik: a Radikális Radiál

Érdek nélkül tetszik: a környezet fontossága

Érdek nélkül tetszik: száz év Boeing

Érdek nélkül tetszik: a mindig vidám virágvillamos

Érdek nélkül tetszik: pörgő felvontatás

Érdek nélkül tetszik: az egyik legöregebb hegymászó

Érdek nélkül tetszik: csoportkép szárnnyal, terminállal

Érdek nélkül tetszik: egy kis gőz a metróban

Érdek nélkül tetszik: a Sárkány a Marsra tart!

Érdek nélkül tetszik: őrült leleményesség

Érdek nélkül tetszik: a mosolygó óriás

Érdek nélkül tetszik: a repülő metró

Érdek nélkül tetszik: Iho-ihlet, a Hold és a repülő

Érdek nélkül tetszik: a nyugalom szigete

Érdek nélkül tetszik: új gép az öböl felett

Érdek nélkül tetszik: a lerajzolt valóság

Érdek nélkül tetszik: Human Fly, a fenegyerek

Érdek nélkül tetszik: Micimackó is így szorult be...

Érdek nélkül tetszik: ki repül háton?

Érdek nélkül tetszik: versenyszellem

Érdek nélkül tetszik: az egykori és az élő legenda

Érdek nélkül tetszik: kerti vasút a hőskorból

Érdek nélkül tetszik: katonás koreográfia

Érdek nélkül tetszik: megvan az első szivarok egyike!

Érdek nélkül tetszik: a Jég Repülői és a jeges repülő

Érdek nélkül tetszik: varázserdő az Alföldön

Érdek nélkül tetszik: égből az ünnep

Érdek nélkül tetszik: Oravecz és Coelho helyett

Érdek nélkül tetszik: a magától értetődő szépség

Érdek nélkül tetszik: a civilek ereje

Érdek nélkül tetszik: hát akkor repüljünk!

Érdek nélkül tetszik: potyázás a büfénél

Érdek nélkül tetszik: csinos hölgy kávézik, kilátással

Érdek nélkül tetszik: álom, ötven éve

Érdek nélkül tetszik: harci gépek békés őszi repülése

Érdek nélkül tetszik: az első

Érdek nélkül tetszik: megunhatatlan háttér

Érdek nélkül tetszik: a lényeg nem változott

Érdek nélkül tetszik: egy cserkészrepülő

Érdek nélkül tetszik: marhajó

Érdek nélkül tetszik: kötelékben az Álomgéppel

Érdek nélkül tetszik: fotómodellek és mások

Érdek nélkül tetszik: a veszélyes Hattyú

Érdek nélkül tetszik: londoni luxus, majd száz évvel korábbról

Érdek nélkül tetszik: Vihar Oshkosh felett

Érdek nélkül tetszik: szép dolog az elmúlás

Érdek nélkül tetszik: Lufiparádé

Érdek nélkül tetszik: akár a Hanzák virágkorában

Érdek nélkül tetszik: közel a Lódarázs

Érdek nélkül tetszik: pekingi „eklektika”

Érdek nélkül tetszik: két harcos Anglia fölött – videó!

Érdek nélkül tetszik: micsoda sorfal!

Érdek nélkül tetszik: magányosan az óceán fölött

Érdek nélkül tetszik: a pályamesterek álma

Érdek nélkül tetszik: Showtime!

Érdek nélkül tetszik: a véletlen műve volna?

Érdek nélkül tetszik: dúcok sűrűjében

Érdek nélkül tetszik: a munka szobra Afrika közepén

Érdek nélkül tetszik: milyen volt szőkesége súlytalanul?

Érdek nélkül tetszik: karcsú, fehér, és nagyon emelkedik

Érdek nélkül tetszik: nemcsak a fiúk „játéka”

Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.