Erős szélben gazdag repülőparádé a Duna felett

Megint tele volt az összes híd és mindkét rakpart: néhány év kihagyás után a budapestiek látható örömmel konstatálták, milyen príma kis bemutatót sikerült összehozniuk a szervezőknek, a mai magyar repülőélet egyfajta, ha nem is tökéletesen teljes, de eléggé gazdag összefoglalóját.

Lássuk sorban: a katonák hamar jöttek és gyorsan mentek, a magasabb szinten a Gripenek köteléke húzott át, közelebb a vízhez pedig a helikopterek hármasa, amit a magyar repülőcsapatok legszínpompásabb gépe, a ragadozómadárrá változtatott Csőrike 2. becenevű Mi-24-es vezetett. Aztán a „Főnix-kötelék” kisorolt Szolnok felé, és megkezdődött a vízi látványosságok sorozata.

Még zúgtak a motorcsónakok a hullámokon – illetve az egyik nem zúgott, mert felborult –, amikor megjelent a rendőrség három helikoptere, elöl a fürge gyors kis MD-500-as, mögötte pedig két, kissé lomhább, de ugyancsak látványos Mi-2-es. Ezt a típust egyébként a magyar repülővilágban sokszor emlegetik „repülő csirkecombként”, oldalnézetből a rakparti tömeg is megérthette, miért.

Utána következett a Hajdú-kötelék, és akinek sikerült fognia a bemutató rádiófrekvenciáját, már ekkor sejthette, hogy az időjárás beleszól majd a történésekbe: még valahol a Lágymányosi-híd környékén az apró Apollo-Fox ultralightokból álló trió egyik tagja rákérdezett: „a csúsztatásról már szó sincs, ugye?” És a szokásos két rádiógomb-kattantás jelezte az egyetértést a többiek részéről. Aki látta már őket, emlékezhetett rá, hogy egyik leglátványosabb figurájuk, amikor a két kísérő kifelé ellépett orral és enyhén csűrt pozícióban követi a vezért, de ilyen szélben ilyen játékot a könnyű kis madarak természetesen nem kockáztathattak. Azonban így is nagyon jól sikerült az átvonulásuk, kár, hogy a jobbkísérőből elfogyott közben a füst.

A program szerint ezen a ponton nem is a Hajdú-triónak, hanem egy ötös motoros sárkányrepülő köteléknek kellett volna repülnie, de a jelek szerint az ő áthúzásuk sem volt elég biztonságos a hegyek vagy az épületek okozta turbulenciában.

A legöregebb madarak repülése a szél miatt a maga módján különösen látványosra sikeredett, a Po-2-essel újságíró kollégánk és pilóta barátunk Sajtos Zoli szemlátomást nagy kedvvel billegtetett, hiszen a kétfeldeles ilyen körülmények között különösen jópofán repül, mondhatni látványosan lassan. Révy Laci bácsinak pedig a faépítésű Cimbora vitorlázógép botjával-pedáljával kellett érezhetően sokat munkálkodnia a Bellanca mögött: a kötél hol teljesen feszes volt, hol kissé hasas, merthogy ilyen időben vontatni és vontatmányként szépen a motorosgép mögött maradni megintcsak nem igazán egyszerű feladat.

Következett viszont a széltől sokkal kevésbé zavartatva a polgári blokk legimpozánsabb gépe, a híres HA-LIX, a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese, amely már megjelenésével, és a két 1000 lóerős csillagmotor szimfonikus dübörgésével együtt igazán nagyszerű élmény: a nagy madár emelkedőben méltóságteljesen döntögette szárnyait köszönésképpen. A terv szerint az Ardai András és Győri Gyula vezette  negyvenes évekbeli utasszállító ejtőernyős dobáshoz emelkedett, de az emberben már ekkor is támadtak kétségek, hogy vajon a „zsinórosok” elhagyják-e majd a gépet.

Majd szinte berobbant a légtérbe Illés Tamás az Edge 540-essel: a kétüléses a kiváló pilótával igazi szép, harmonikus klasszikus műrepülést mutatott be, sok ívelten induló függőleges figurával, a végén pedig egy meglepetés: az erős szél ellenére sikerült nagyon is „kiolvashatóan” felrajzolnia az égre Magyarország körvonalait.

A Malév Repülőklub köteléke három különböző típussal érkezett, és nagyon érdekes volt együtt látni azokat az utasszállítókhoz képest kis gépeket, amelyek mind a Malév különböző koszakának a festését viselték. Itt erősen keveredtek a motorhangok: az Ancsa öblös csillagmotorját a Maule és a Piper kisebb sorosai kísérték.

A Centro-Plane-kötelék három fegyelmezett Cessnája a repülőoktatás szépségeit demonstrálta, míg a Pannon Air Service a legmodernebb mai aviatikát képviselte  glass-cockpit madaraival: középütt-elöl a DA-42-es Szász Alajos vezetésével különösen szépen csillogott a hidak fölött, az elmúlt húsz év egyik legszebb GA-gépét sikerült összehozni, de azt nyilván a rakpartokon sem tudták sokan, hogy ez a kecses fehér gép bizony dízelmotorokkal repül.

Hogy a Li-2-es megint megjelent, és mondhatni programon kívül repült még egy fellépést, az már erősen jelezte, hogy az időjárás kissé szétzilálta az eredeti táblázatokat, de a Li-2-esnek most mindenki még jobban örült, mert kieresztett fékszárnyakkal és futókkal lassabban és még impozánsabban repült végig a folyó fölött.

A nyíregyháziak szépen megtartott ötös Zlin-köteléke után Veres Zoli zúgott a város fölé, ő rögtön eleve a Magyarország-térképpel kezdte, hogy utána kötöttségek nélküli álomrepülést imporvizáljon nulla (no jó, olyan őt-tíz) méter magasságtól olyan ezerkétszázig.  Volt ebben minden, ami csak egy ilyen bemutató során örömet és bámulatot gerjeszthet: függőleges orsók sorozata után hulló falevél-figura, függőleges dobott orsó átvezetve vízszintesekbe, helikopter-üzemmód a légcsavarra függeszkedve, kés-üzemmód nem sokkal a hullámok fölött, a lassú manőverekből minden átmenet nélkül szupergyors forgatások, amire egy ilyen hihetetlenül könnyű és erős repülő képes, ilyen pilótával, mint Zoli MXS-e Zolival.

És aztán a Li-2-es ugyan komolyabb magasságban mégegyszer látható volt, de ebből a komolyabb magasságból csak célszalagokat dobott, ejtőernyősöket nem. Ennek ellenére gyaníthatóan senkinek nem volt hiányérzete a tömegben: az általános kívánság az volt, földön vizen és levegőben egyaránt, hogy a továbbiakban ez legyen a hagyomány, és nem az a néhány év csend, ami a mostani parádét megelőzte.