Ez lesz az igazi Superjet?

iho   ·   2013.03.14. 09:00
lr_cim

Két évvel a Superjet első repülése előtt, 2006-ban, Farnborough-ban az angliai repülőszalonon a Szuhoj komoly rendeléseket jelentett be a gépre: ekkor készíthettem interjút egy orosz repülési folyóirat főszerkesztőjével, és arról faggattam, tulajdonképp mi teszi ezt a típust majd a nyugati gépekkel szemben is értékessé, vonzóvá a légitársaságok számára. A válasz egy akkor alig-alig hangsúlyozott, és később is ritkán emlegetett tulajdonság volt: a hatótávolság.

És innentől sokminden vált világossá: egy repülőgép, nagyságát  tekintve a regionális kategóriában, de a nagyobb gépek hatótávolságával Oroszország irdatlan hosszúságú, de úgymond „vékony”, kevés utassal repülő vonalain – ez valóban érthető és nagyonis racionális koncepció. Más kérdés, hogy az igazi, 4500 kilométeren felüli, tehát az eredeti változaténál 50 százalékkal nagyobb hatótávolságú S100LR változat csak most, februárban, gördült ki az összeszerelő csarnokból és tette meg első útját a levegőben.

Az LR azaz Long Range változat <br>(fotók: United Aircraft)

Most vált igazán érthetővé egy másik, kicsit zavaros történet, az Aeroflot gépeinek cseréje. Mint erről az iho/repülés is többször beszámolt, az orosz nemzeti légitársaság jelenlegi  tízgépes flottáját a gyár egy tavalyi bejelentés szerint teljesen lecseréli újonnan gyártott és úgymond javított kiadású S100-asokra: mint most világossá vált, ezek a cseregépek sem egyszerűen arra szolgálnak, hogy az olykor kevéssé üzembiztos S100-asokat, amelyek közül az elmúlt hónapokban négyet is ki kellett egy időre vonni a forgalomból, jobb kiadású, kevesebb hibával repülő példányok váltsák fel. Nos a híradásokból az derül ki, hogy ezek az új, több toalettel és konyhával ellátott, kényelmesebben berendezett és üzembiztosabb hajtóműellenőrzéssel és avionikával szerelt, eleinte egyszerűen csak „ugrade”, javított kiadású Aeroflot-Szuhojok közül néhány a nagy hatótávolságú sorozat darabja lesz. Idén a tervek szerint már hét új S100-as kerül a légitársasághoz, a gyártó a visszavett gépeket belül átalakítja és újraértékesíti, talán business-jetek formájában.

A Flightglobal friss összefoglalója érdekes új részleteket közül az S100LR variánsról, amelynek első felhasználója nem az Aeroflot, hanem a Gazprom lesz, a gázipari óriás saját belső légitársasága, a Gazrpromavia színeiben. Az első gép az első felszállások után átrepült a moszkvai Zsukovszkij-központba, ahol a következő példánnyal együtt fog átesni a tesztrepüléseken.

A szárnyakon még nincsenek wingletek

A legfontosabb változás a megnövelt maximális felszállósúly: a „hagyományos” S100-as közel 46 tonnnájához képest 49,5 tonna. A gépnek megerősítették a szárnyszerkezetét: ez lehetővé teszi, hogy a szárnyvégekre az áramlást segítő és a fogyasztást erősen csökkentő wingleteket szereljenek. A hajtóművek a PowerJet SaM146-1S18 öt százalékkal nagyobb tolóerővel rendelkező változatai, azonban a megnövelt súly ellenére a futóműveken nem kell változtatni, mondja Alexander Dolotovszkij, a cég főtervezője. Ugyanakkor a wingleteket a közlése szerint a korábbi „sima” S100-asokra is fel lehet majd szerelni, ez persze némiképp ellentmond annak a közlésnek, hogy a wingletekhez a szárnyszerkezet megerősítése kellett.

Az LR-változatot a Szuhoj elsősorban az Embraer 190-esének versenytársaként akarja a piacra vezetni: a brazil gép iránt eléggé erős az érdeklődés Oroszországban, és a típus nemrég szerezte meg az orosz légialkalmassági engedélyt. A Szuhoj előnye a jobb szárnykialakítás, illetve, hogy a gép jobb teljesítményt nyújt kisebb utazómagasságon is, mint a brazil vetélytárs. Ugyancsak megfelelő váltótípusnak javasolja a Szuhoj a gépét a Boeing 737-500-asok lecserélésére, amelyek viszonylag komoly számban repülnek orosz társaságoknál, a Transaeronál például 14, az UTAirnél 31 példány dolgozik: a Szuhoj üzemanyagfogyasztása az amerikai Classic 737-essel szemben 13-15 százalékkal alacsonyabb.

A háromezer helyett négy és félezer kilométeres hatótávolságra nagyonis szükség van Oroszországban

Ami a távlatokat illeti: Oroszország alelnöke, Dimitrij Rogozin úgy nyilatkozott, hogy 2020-ig 490 Superjet kell, hogy elkészüljön, a re3ndelésállomány most még csak 233 gépnél tart. Egyelőre a gyártás nem túl nagy iramú, eddig mindössze 14 példány került a felhasználókhoz, de a Szuhoj szerint 2014-ben már hatvan gép készül el. Azt nem tudni, hogyan oszlik meg a megrendelések száma a régi és az LR-változat között. A hosszútávú Szuhoj businessjetként is szerepet kap, a Comlux nevű svájci üzletigép-üzemeltető 2014-ben kapja meg két, póttankokkal felszerelt, négyezer mérföldnél(!) nagyobb hatótávolságú S100-asait.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.