Ferihegy 1: fokozatos zárás, de még a nyári csúcs előtt

iho/repülés   ·   2012.03.30. 20:00
t1cim2
Helybenhagyta a Budapest Airport igazgatósága a Malév-csőd utáni vészhelyzet kezelésének lépéseit, köztük az 1-es terminál ideiglenes, az előrejelzések szerint 4-5 évre történő bezárását.

A társaság közleménye szerint rövidesen csomagolhatnak a most ott működő diszkont légitársaságok. A 10,5 milliárd forintos fejlesztési program befagyasztásának részeként az idén semmiképpen nem épül meg a Cargo City, drasztikus takarékossági intézkedéseket vezetnek be a vállalatnál és elbocsátanak mintegy 180 dolgozót.

Az 1-es terminál a levegőből <br>(fotó: Budapest Airport)

A Budapest Airport vezetése már tájékoztatta az 1-est használó légitársaságok képviselőit, a kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek vezetőit arról, hogy a tervek szerint a lehető legrövidebb időn belül, még a nyári utazási csúcsidőszak előtt át kell költözniük a 2-es terminálra. A Budapest Airport ezzel részben működési költségeket takaríthat meg, részben pedig sokkal jobban ki tudja használni a 2-es terminálon tavaly átadott, mintegy 30 milliárd forintért megépített SkyCourt (Égi Udvar) kapacitásait – hangzik a repülőteret kezelő cég közleménye.

Az 1-es terminálon tavaly 2,3 millió utas fordult meg. A Malév csődje után, amikor újabb diszkont légitársaságok kezdtek el üzemelni Budapestről, illetve a korábbiak bővítették kapacitásaikat, kiderült: például a reggeli csúcsidőszakban egészen egyszerűen nincs elég hely az 1-es terminálon. A 2-es terminál jelenlegi számított éves kapacitása 10,5 millió utas, ami a jelenlegi helyzetben még hosszú évekre elegendő lesz.

Az 1-es terminál épülete az állóhelyek felől <br>(fotó: Márványi Péter)

A Budapest Airport légiközlekedési és kereskedelmi üzletágának képviselői a napokban egyeztetnek a tervezett költözésről az érintett légitársaságokkal és üzletekkel, a 2-es terminálon pedig megkezdték az előkészületeket a diszkont légitársaságok igényeinek megfelelő rendszerek kialakítására. A Budapest Airport tervei szerint, ha minden partnerrel sikerül megegyezni, a nyári utazási csúcsidőszak kezdetére, kb. június végéig le lehet bonyolítani a költözést.

A műemléki védettséget élvező 1-es terminál épületében az állagmegóváshoz és a biztonsághoz szükséges feltételek biztosítása mellett kizárólag a repülőtéri irodák és az adminisztratív dolgozók maradnak. A Budapest Airport az érintett légitársaságokkal közösen időben és minden elérhető csatornán keresztül (sajtó, weboldal, facebook stb.) tájékoztatja az utasokat arról, hogy melyik légitársaság mikortól költözik át a 2-es Terminálra és ott honnan indulnak a járatai, melyik terminálon, hol található a járatok check-in pultja – hangzik a repülőteret kezelő társaság közleménye.

Kapcsolódó hírek