Ferihegy: remek idei év, kérdéses 2012

iho/repülés   ·   2011.12.09. 17:40
cim_hainan

Csillapodó év végi forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte a budapesti légikikötő novemberi forgalmát – derült ki a legfrissebb forgalmi jelentésből. Idén novemberig már közel 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több mint a tavalyi egész éves forgalom. A Budapest Airport a repülőtér történetének legforgalmasabb évét regisztrálhatja – hangzik a reptér kezelőjének közleménye.

Hatszáznegyvenhatezer-százhetvenegy utas – ekkora utasszám is bőven elég volt ahhoz novemberben, hogy forgalmi szempontból a 2011-es év már az utolsó előtti hónapban meghaladja a tavalyi egész éves eredményt. 2010-ben összesen 8,19 millió utasa volt a reptérnek, idén pedig novemberig már 8,28 millió. Minden jel szerint – vagyis, ha semmilyen extrém vagy nem várt körülmény nem lép közbe – ez lehet minden idők legforgalmasabb éve a Liszt Ferenc repülőtéren.

A jó forgalmi eredményekhez erősen hozzájárult a nemzeti légitársaság

A novemberi növekedés 8,1 százalékos egy évvel korábbhoz képest. Akárcsak októberben, úgy most sem lett volna ennyire jelentős emelkedés, ha a Malév nem teljesít kiugróan. A nemzeti légitársaság az év utolsó harmadában kiemelkedő eredményt mutat, ami elfedi a többi szegmens stagnálását vagy csökkenését. A Malév novemberben is az átszálló, vagyis a budapesti repülőteret csak érintő utasok körében ért el jelentős sikereket. Tavaly novemberhez képest mindegy 30 ezerrel több átszálló utas volt Budapesten.

A Budapestről a „long haul”, vagyis hosszú távú járatokat üzemeltető légitársaságok, mint a Qatar és az American Airlines óriási növekedést generáltak novemberben. A több mint 300 százalékos bővülése a long haul szegmensnek azonban nem meglepő: egy évvel korábban a pekingi desztináción kívül nem volt más hosszú távú járat Budapestről, így idén novemberben a dohai és a New York-i járatok feljavították az eredményt.

Csökkent a fapadosok forgalma

A hagyományos légitársaságok szegmense 1,2 százalékos bővülést mutat tavaly novemberhez képest, a diszkont-légitársaságok piaca pedig 3,4 százalékos mínusszal zárt. Az eredmények egybevágnak az ACI, a nemzetközi repülőtéri szövetség jelentésével. A szakmai szervezet adatai szerint a légi közlekedés fejlődése szinte megtorpant az északi féltekén, vagyis Észak-Amerikában és Európában, a növekedés teljes mértékben áttevődött az ázsiai kontinensre és a Csendes-óceán térségére.

A jövő évre óvatos optimizmussal tekint a Budapest Airport. Az iparági kilátások az euróövezeti válság miatt jelentősen romlottak, emellett a tengerentúlról is nyugtalanító hírek érkeznek. Az Egyesült Államokban bejelentették: a Delta légitársaság határozatlan időre felfüggeszti egy sor transzatlanti járatát a jövő nyári menetrendben, így megszűnik a Budapest–New York járat is. Nincs sokkal jobb helyzetben a vetélytárs American Airlines sem, a légitársaságot üzemeltető AMR cégcsoport múlt kedd óta csődvédelem alatt áll. Mindez természetesen érintheti a Budapest Airport hosszú távú járatait is, amiket december elejétől áprilisig felfüggesztett a légitársaság.

Jövőre valószínűleg nem lesz közvetlen New York-i járat <br>(fotó: Virág Richárd)

„Minden igyekezetünkkel az év végi teljesítményünkre koncentrálunk, hiszen jó esély van arra, hogy minden forgalmi rekord megdőljön” – jelentette ki Kam Jandu légi közlekedési igazgató. „Decemberben az ünnepek alatt még egy év végi csúcsforgalomra számítunk, ehhez pedig minden szükséges előkészületet megtettünk, hogy a hagyományosan nagy karácsonyi forgalom a lehető leggördülékenyebb legyen.”

Kapcsolódó hírek