Góliátok a terepasztalon

Jermann Kálmán   ·   2015.11.23. 18:45
goliatok0

A III. Gödöllői Vasútmodell Kiállításról szóló tudósításainkban a mozgóképekkel eddig egyetlen építési nagyságot, a H0-t prezentáltuk. Itt az ideje kicsit más dimenziókat is bemutatni. Gyenes György 1-es és G-s, vagyis 1:32-es és 1:22,5-ös mozdonyaival a kisebb méretarányok nehezen versenyezhetnek, ha méltóságos gördülést és öblös, mindent elnyomó (persze kizárólag a hangdekóderből származó) zajokat keresünk. Szinte hihetetlen, hogy egy 1-es modell még háromszor akkora sincs, mint a H0-s, mégis, egy 40-50-60 centiméter hosszúságú, több kilónyi masina kiköveteli magának a tiszteletet az említett kicsi, kézbe kapható mellett.

Így „nem is feltűnő” a méret. Pedig itt most az a lényeg...

Ehhez persze a méret kevés lenne. Kell hozzá az az aprólékos, rendkívül precíz kidolgozás, amit most már visszatérően láthatunk egyes kiállításokon. A lenti rövidfilm csak próbál valamit visszaadni abból a hangulatból, amelyet közelről produkál a 424-es, a Púpos, a Szergej, a Nohab, az aprócska 204-es pályaszámú gőzmozdony – ezt élőben is látni kell.

A készítőnek is hihetetlen (és időigényes volta miatt fárasztó is kissé), de még mindig lesz mit mutatni a minőségi vasútmodell-seregszemléről. Jelen állás szerint Szűcs Miklós asztaláról készült kamerás felvétel, valamint amolyan összesöprögetett, de ízletes morzsákként egy külső felvételekből készült válogatás kerül sorra a közeljövőben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek