Gyertyagyújtás a Malévért

Szilágyi Károly   ·   2012.02.06. 14:02
Február 25-én délután 5 órától gyertyagyújtással emlékeznek a Malévra a cég egykori dolgozói és azok, akiknek fontos volt a cég. Az eseményt Slihoczki László, a légitársaság egykori ügyeletes forgalmi irányítója szervezi a Facebookon. A szervező az iho.hu kérdésére elmondta: a kettes terminálhoz vezető úton a rendőrségi őrkonténernél ő maga kezdi majd a mécsesek elhelyezését az út mentén. Eddig 160-an jelezték, hogy legalább egy gyertyát gyújtanak majd a február 3-án leállt légitársaság emlékére, de a szervezők mindenkit várnak az eseményre. Slihoczki László arra kéri a csatlakozókat, hogy autóval ne akadályozzák az utasforgalmat, ha szükséges, akkor a repülőgép-emlékpark vagy a catering porta körül álljanak meg, a busszal érkezők pedig a Repülőtér E porta nevű megállónál szálljanak le.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.