Gyorsítanak az oroszok, két újabb MC-21-est állítanak csatasorba

iho   ·   2019.07.09. 12:00
cim_1

Az új orosz utasszállítónak két újabb tesztpéldányát tervezik bekapcsolni a berepülési programba, jelentette be Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes: jelenleg az irkutszki soron még egy további gép összeszerelése a végső stádiumában tart, miközben három példánya már repül. A politikus nyilatkozata nagy vonalakban egybeesik korábban tervezett és átdolgozott menetrenddel, aminek legfontosabb pontja, hogy 2021-ben át kell adni az elsőt az első üzemeltetőnek.

Mint beszámoltunk róla, a harmadik prototípus tavasszal szállt fel először, ami a korábbi ígéretekhez képest négy és fél hónapos csúszás volt, de a repülés jelentőségét az adta, hogy az a gép már a kijavított szárnydobozzal készült, amelynek szerkezeti problémái komoly gondokat és halasztásokat okoztak a programban. A csúszásokat jelzi, hogy a harmadik gép repülésekor az európai típusalkalmassági bizonyítvány megszerzését még az idei évre tervezték, a mostani nyilatkozat szerint ez csak 2021-re várható, és jövőre csak az orosz hatóság engedélyét nyerheti el a típus.

A csúszások okaival kapcsolatban a friss közlemény már kizárólag az Oroszország elleni megszorításokat említi, amelyek miatt késik bizonyos kompozit- és titánium részegységek leszállítása, de Boriszov hangsúlyozta, Oroszország dolgozik a külföldi berendezések hazai gyártással történő kiváltásán.

Miközben a miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a hamarosan munkába álló példányok egyike már a hazai fejlesztésű PD-14-es hajtóművekkel repül, az Irkut Corporation negyven PW1400G hajtóművet rendelt az amerikai Pratt & Whitney anyacégétől, vagyis marad az eredeti ütemterv, amely szerint az első szériapéldányok is még amerikai hajtóműveket kapnak. A United Technologies közleménye szerint a hajtóművek közül húsz 2021 és 2023 között kell, hogy az új gépek szárnyai alá kerüljön, tizenhat 2021-ben, húsz 2022-ben és négy 2023-ban.

A negyven hajtómű ugye húsz gépet jelent, hogy ezekhez hány PD-14-essel szerelt példány csatlakozik, azt egyelőre nem lehet tudni. Ez a hajtómű tavaly ősszel nyerte el az orosz hatósági engedélyt és még nem kapta meg az európait vagy az amerikait, ami a nemzetközi forgalomban szükséges, ezzel együtt korábban Boriszov azt mondta, hogy az első széria-példány mindenképp orosz hajtóművekkel repül majd.

A típusból egyelőre 175 példányra létezik fix megrendelés, tíz kerül egyenesen az IrAero irkutszki központú légitársasághoz, a többi orosz állami lízingcégeké lesz, amelyek legnagyobb számban az Aeroflot és a Red Wings flottáját bővítik majd.

És még egy fontos információ: a típus végre bemutatkozik a nagyközönség előtt is, az augusztus végén kezdődő moszkvai repülőkiállításon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek