Használt csuklósokkal újít a Volánbusz

iho/közút   ·   2018.03.15. 13:50
MYK-373_kicsi

Információink szerint nem csak a BKV-hoz, hanem a Volánbuszhoz és a néhány további ex-volánhoz (mostani nevén közlekedési központhoz) is használt csuklósok érkeznek hamarosan. Az ötven busz bérlésére nemrég már tettek egy kísérletet, de – valószínűleg a mutyigyanúból kialakult országos sajtóbotrány hatására – akkor érvénytelenítették a tendert. Úgy tűnik, hogy ezúttal a rejtélyes Leftaton & Meadow Kft kimaradt a buliból, és az M6 LOG Kft lesz a nyertes ajánlattevő.

Lassan két éve várják sorsuk jobbra fordulását a Volvo 7900A Hybridek. Úgy tűnik, hogy most visszakerülhetnek Budapestre (fotó: Ács Attila)

Az ötven buszból huszonnyolc a budapestiek előtt már jól ismert Volvo 7900A Hybrid lesz – mint emlékezetes, ezeket 2015. márciusában állította forgalomba a T&J Busz Projekt Kft, offshore háttér gyanúja miatt viszont 2016. júliusában szerződést bontott velük a BKK. A buszok azóta a Volvo Hungária cinkotai telephelyén amortizálódnak a maguk csendességében, bár tavaly télen egy rövid időre újra bevetették őket, akkor viszont a Volánbusznál közlekedtek helyközi viszonylatokon.

A szakmában régóta beszélik, hogy ezek a buszok véglegesen is a Volánbuszhoz kerülnek majd, és azt is, hogy nem helyközi, hanem a hibrid üzemhez jobban illő budapesti agglomerációs vonalakon állnak forgalomba, az innen felszabaduló „hagyományos” dízel Volvók pedig valószínűleg öreg sárga Ikarusokat és Rábákat küldenek a bontóba.

A csomag másik fele Németországból használtan vásárolt 10-11 éves Volvo 7700A-kat tartalmaz, három és négyajtósokat vegyesen. A huszonkét kocsiból tizenkettő szintén a Volánbuszhoz kerül, Szigethalom és Monor térségébe, a maradék tízen pedig más közlekedési központok osztozhatnak.

Sárga és fehér színben pompáznak már a használt Volvo 7700A-k. Ezek többségét is a Volánbusz kapja meg, de máshova is jut majd belőlük néhány. (A csuklós mögött álló használt VDL Ambassadorból szintén 50 várható hamarosan) (fotó: Bódi Balázs)

Na de miért nem magyar?!

Magyarországon utoljára a Credo gyártott helyközi csuklóst, 10 évvel ezelőtt négyet a Pannon Volán részére. AZ EN18-asok nem arattak osztatlan sikert, néhány évvel később a Kravtex teljesen leállt a csuklósbuszok gyártásával, információink szerint a jövőt is csak szólókkal képzelik el.

A másik hazai „buszgyár”, az Ikarus Egyedi néven működő kft. 180 városi kialakítású csuklós elkészítésével küzd már több mint egy éve, de a második, meghosszabbított határidő lejárta előtt még mindig csak három buszt tudtak átadni a vevőnek. Van tehát egyéb teendőjük nekik is, egy helyközi csuklós típus kifejlesztése valószínűleg az ő terveik között sem szerepel a következő években.

Sanyarú sors

A hazai buszbeszerzések legelhanyagoltabb területe talán a helyközi csuklósoké: az elmúlt három évtizedben gyakorlatilag csak az ezredforduló környékén kerültek nagyobb mennyiségben ilyen új gyártású járművek a Volánokhoz (zömében Ikarus 280/C80, Rába Premier, majd török MAN és Mercedes típusok), illetve 2007 és 2009 között, az utolsó központi Volán tenderek keretében mintegy 80 Volvo 7700A állt forgalomba, ezek több mint fele a Volánbusznál. „Saját pénzből” utoljára a Hajdú Volán tudott helyközi csuklóst venni – hat Volvo 7700A-t 2010-ben – sokat elmond, hogy a mai napig ezek a legfiatalabbak a közlekedési központoknál.

Jelenleg körülbelül 500 helyközi csuklós van állományban az országban, ezek harmada-fele még mindig Ikarus 280, hiszen a fentiekből látszik, hogy gyakorlatilag már évtizedek óta nem érkezik kellő mennyiségű utánpótlás. A cégek különböző módokon próbálják orvosolni a problémát: forda-átszervezések, hosszított két- vagy háromtengelyes szóló buszok alkalmazása, a városokból felszabadult csuklósok helyközi forgalomban futtatása, használtbeszerzés vagy az idős kocsik (sokadik) felújítása...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek