Használt miskolci buszt tessék!

Károly Szabolcs   ·   2015.11.19. 16:15
400px_mvk_buszok

Miskolc közlekedési vállalata hatvanegy, selejtezésre kijelölt járművet kínál eladásra, mert vesz negyven szóló és harmincöt csuklós, CNG-hajtású MAN Lion’s City GL autóbuszt. A 2016-ban forgalomba álló új, korszerű járművekkel a régebbi kocsiktól elbúcsúzik a borsodi megyeszékhely. A kukázott járművek palettája viszonylag széles: szóló és csuklós Ikarusok, Rábák és MAN-ek egyaránt. A kultikus magyar márkából 260-asok, 280-asok, 415-ösök és 435-ösök, a Rábákból Premier 091-esek és 291-esek, az újabb, német járművek közül pedig SL223-asok és SG263-asok szerepelnek a „feketelistán”. A buszok többsége még rendelkezik érvényes műszakival, egy részüket viszont már leállították.

Az Ikarus 260-as típus a klasszikus, 200-as buszcsalád városi szóló verziója volt. A két 260-as kocsit a ’80-as évek második felében építették, azóta bő másfél millió kilométer került beléjük. Az egyik jármű 1999-ben vázcserés felújításon esett át. A huszonkét ülő- és hetvenöt állóhellyel rendelkező kocsik irányára 4500 euró, körülbelül 1,4 millió forint. Az eladósorba került, csuklós kivitelű 280-asok tizenkét miskolci példányának mindegyike átesett vázcserés felújításon 1999-ben. Az 1975 és 1990 között gyártott, harminchat ülést és száztizenegy állóhelyet biztosító kocsikért egyenként ötezer eurót, bő másfél millió forintot kér az MVK Zrt.

Miskolc közlekedési vállallata, az MVK Zrt. eladásra kínálta fel hatvanegy, kiöregedőben lévő buszát. Az új MAN-gázbuszok érkezésével 2016-ban szinte csak azokból és a közel tízéves Neoplan-csuklósokból áll majd a borsodi megyeszékhely buszflottája. Két búcsúzó járműtípus - MAN SG263 és Ikarus 435 - egymást követő egy-egy példányát kapta lencsevégre a szerző még szeptember első napján Miskolcon a Csabai kapunál

A ’90-es években gyártott Ikarus 400-as városi kivitelű buszcsalád csuklós, 435-ös típusából tizenhárom, 415-ös szóló verziójából nyolc kocsi keresi új üzemeltetőjét. Az 1993 és 2000 között forgalomba állított csuklósok negyven ülő- és százhuszonnyolc állóhelyet kínálnak, az 1994-es, 1998-as és 1999-es évjáratú szólókon huszonhét utas ülhet, hetvenhat állhat. Előbbiek nyolcezer, utóbbiak hétezer euróba, azaz bő két és félmillió, valamint 2,2 millió forintba kerülnek.

A két szóló és a négy csuklós Rába Premier-kocsi egyenként 7500 és 8500 eurót, körülbelül 2,4 és 2,7 millió forintot kóstál. A huszonnyolc ülő- és hetvenhét állóhelyet kínáló 091-es szólókat 2001-ben vette állományba az MVK, a 2000 legvégén, 2001 legelején forgalomba állított 291-es csuklósok tizenegy ülő- és negyven állóhellyel kínálnak többet.

A kilenc SL223-as szóló (A74) és tizenegy SG263-as csuklós (A75) MAN-busz 2002 tavaszán állt forgalomba. A szólók többsége túl van már az egymilliomodik kilométeren, de a hosszabb kocsik se állnak messze tőle. Előbbieken huszonheten ülhetnek és hetvenhárman állhatnak, utóbbiakon ez az érték harminckilenc és száztizenegy. A szólók tízezer euróért, körülbelül 3,1 millió forintért vihetők, a csuklósok ezerötszáz közös valutával többért, úgy 3,6 millió forintért mennek.

A selejtezett kocsik bővebb adatait, beleértve a rendszámokat is, ide kattintva lehet megtekinteni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek