Jövőre sem lesz kész az új berlini reptér?

iho/repülés   ·   2012.11.28. 19:15
cim5

A német főváros új repülőterének még a 2013 októberi megnyitása is bizonytalan. A határidő még érvényes, de nincs garancia arra, hogy tartható is legyen, mondta a Flight International kérdésére Horst Amann, a Flughafen Berlin Brandenburg technikai igazgatója.

A Schönefeldhez hozzáépített új pályából és terminálból, valamint más egységekből készülő modern légikikötő építése rendkívül hosszú ideje húzódik, de az igazi frusztráció, ahogy erről az iho/repülés is beszámolt, május végén, június elején következett, amikor olyannyira közelinek látszott a nyitás, hogy még a berliniek számára rendezett előzetes nyílt napot is megtartották, aztán kiderült, hogy súlyos problémák vannak a terminál tűzvédelmi  rendszerével.

A következőkben augusztus végére tervezték az átadást, ezt csak azért halasztották őszre majd 2013 tavaszára, mert a téli időszak előtt úgymond nem lett volna értelme az átállásnak.

Most azonban már 2013. október 27 a tervezett dátum, és ez is bizonytalan, mert Amann szerint a tűzoltó és főleg a füstelszívó rendszer továbbra is messze nincs készen, a helyzet legutóbbi áttekintése során a tűzvédelem még kritikusabbnak tánik,mmint annak előtte.

Vannak olyan részei a rendszernek, amelyeket át kell építeni, de vannak olyanok, amelyekhez már nem tudnak hozzáférni, annak ellenére, hogy nem teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket a étesítményt jóváhagyó hatóság megszabott. A mostani felmérés szerint eltérések tapasztalhatók a rendszer eredeti koncepciója, az engedélyezett tervek és a kivitelezés között.

Legfpőképp át kell építeni a füstelvezető rendszert, annak érdekében, hogy az eredeti kiírásnak megfelelően a hálózat az épület minden szntjén külön-külön képes legyen megtisztítani a levegőt. Ez az utashidakhoz vezető mólókon megoldható, de a központi épületben nem.

Újabb tesztekkel kell meggyőződni magának a rendszernek a megbízható működéséről. Kiegészítő füstgátakat kell beszereelni a poggyászkiadó részlegnél, ahol a szállítószalagok aknái összekötik a szinteket. A mennyezeti esőztető berendezések sem egyeznek meg az előzetesen engedélyezettel, de ezt a rendszert már nem lehet megváltoztatni, annyira összetett. A hatóságon múlik, hogy milyen próbákat ír elő és hogy megfelelőnek találja-e a megbízhatóságát, teljesítményét.

Az egész repülőtéren át kell vizsgálni az elektromos ajtózárókat, amelyeknek áramszünet esetén is működniük kellene.

Mint azt korábban a reptérkezelő jelezte, a késés, vagyis hogy a létesítményt forgalom és bevételek nélkül kell fenntartani, havi 15 milllió euróba kerül. De lehetnek más költségek is, az Air Berlin például, amelynek a Berlin Brandenburg repülőtér lenne majd az új forgalmi központja, peres úton próbálja érvényesíteni a veszteségét a reptérkezelővel szemben.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.