Késve és drágábban érkeznek a Mészáros-buszok

iho/közút   ·   2017.08.26. 13:45
metropotlo_modulok0

Tegnap számoltunk be róla, hogy egy busz sem készült el abból a száznyolcvanból, amit eredetileg a hármas metró tervezett felújítási munkálatai miatti pótlásra szerzett volna be a Volánbusz, a TED-en megjelent értesítőből most az is kiderül, hogy mi ennek a hivatalos oka.

A 2017. augusztus 14-én hatályba lépett 30/2017.(VIII.14.) NFM-rendelet szerint a huszonkét főnél nagyobb befogadóképességű M3/I kategóriájú (értsd: városi) buszokat ezentúl automata tűzoltó berendezéssel kell ellátni, ilyet pedig a nyertes ajánlat nem tartalmazott. Miután az önműködő tűzoltó rendszer beépítésének megtervezése, beszerelése és jóváhagyása pénz- és időigényes, a száznyolcvan busz szállításának határidejét a szerződés aláírásától számított kétszáznegyvenedik napra módosították, illetve a gyártó a buszok darabonkénti nettó 85 millió 400 ezer forintos vételárát 86 millió 260 ezer forintra emelte.

Tűzoltó-berendezés is lesz a buszok motorterében – ha elkészülnek valaha (fotó: MTI)

Több forrás, például az Omnibusz szerint is az automata tűzoltó-berendezés alkalmazásáról szóló rendelet – amelyet egyébként éppen a szállítás határideje előtt, hirtelen vezettek be – csak ürügy, valójában egy busz sem készült el határidőre, így viszont újabb haladékot kapott a gyár és még kötbért sem kell fizetniük.

Emlékeztetőül: metrópótlás címszó alatt eredetileg 75 (opcióban további 75) lengyel Solaris Urbino 18-at és 75 (opcióban további 75) hazai Modulo M168D-t szeretett volna vásárolni a BKV – ez utóbbiakat PKD konstrukcióban, tehát saját maguk szerelték volna készre. A magyar busz drágább volta, valamint a munkaerőkapacitás hiánya miatt ez az arány 115/35-re változott volna a Solaris javára, és a PKD buszok árából árengedményt is kértek, de a Mészáros Csaba érdekeltségi körébe tartozó cég ebbe nem ment bele, sőt sikerült elérniük, hogy mindkét tendert érvénytelenítsék.

A BKV és a főváros tehát új buszok nélkül maradt, életbe lépett B terv, amelynek keretében azóta felújítottak több mint harminc csuklós Ikarust, hogy legyen majd miből fedezni a metrópótlás miatti megnövekedett járműkiadást. Az év elején viszont a Volánbusz is kiírta a fent említett száznyolcvan busz beszerzésére vonatkozó tendert, aminek – a jelek szerint – még mindig nem tudni, hogy mikor lesz kézzel fogható eredménye.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.