Két hazai buszgyárral kevesebb

Ács Attila   ·   2013.06.03. 15:30
MJT_karlsruhe_fooldal

Szomorú hírek láttak napvilágot a közelmúltban a hazai buszgyártás háza tájáról: a North American Bus Industries (NABI) bejelentette, hogy teljes egészében a tengerentúlra telepíti a gyártást, a Magyar Járműtechnika Zrt. (MJT) pedig ismételten felszámolás alá került.

A magyar gyökerekkel rendelkező NABI ugyan már évek óta amerikai tulajdonban van, de egészen a közelmúltig a cég budapesti és kaposvári telephelyén is folyt a termelés. Igaz, ez tulajdonképpen a vázszerkezetek gyártására korlátozódott, hiszen az amerikai törvények értelmében a buszoknak legalább 60 százalékban hazai gyártásúnak kellett lenniük, így a készre szerelést a NABI annistoni üzemében végezték. A cég vezetése tavaly döntött úgy, hogy felszámolják ezt az állapotot, amitől a költségek csökkentését, a minőség javulását és a szállítási idők lerövidülését várják. Így 2012 után már nem készült több acélvázas busz a mátyásföldi üzemben, néhány héttel ezelőtt pedig az utolsó kompozitkarosszériás buszt is elszállították Kaposvárról, jelenleg mindkét gyár eladó, már szándék sincs az újraindításukra.

A közhiedelemmel ellentétben nem magyar fejlesztés, de az tény, hogy Kaposváron készült a CompoBusok karosszériája, majd az USA-ba szállították őket végszerelésre. Ezentúl a típus egyetlen vásárlója, Los Angeles sem tart rájuk igényt

A kaposvári gyár csak alig több mint tíz évig üzemelt, de ezalatt is volt egy többéves kényszerpihenő, mert a Compobusokat gyakorlatilag csak Los Angeles vette, a többi közlekedési cégnek – még az amerikai pénztárcához viszonyítva is – túl drágák voltak, az európai piacon pedig meg se próbálta őket eladni a cég, hiszen az itteni előírásoknak nem feleltek meg. Ide az MAN alvázas, „hagyományos” acélkarosszériás Sirius városi és helyközi típuscsaládot szánták, de a volános buszbeszerzések tiltása miatt a busz sorsa előre meg volt pecsételve.

Az európai és főként a magyar piacra a Sirius típuscsaládot szánta a gyár, de a beszerzési stop miatt csak egy-egy városi és helyközi prototípus készülhetett el<br>(fotó: Vörös Attila)

Úgy tűnik, végleg lehúzza a rolót a debreceni MJT is, pedig a tavalyi felszámolási eljárást sikerült megúszniuk, sőt, egy új típus fejlesztésébe fogtak Karlsruhe számára. A cég itthon ugyan csak egyetlenegy buszt adott el, de több mint félszáz emeletest szállítottak Isztambulba, és további több tucat járművet szerb, román, német és dán üzemeltetők számára. Információink szerint a karlsruhei buszokat anyagi problémák miatt már nem sikerült átadni a megrendelőnek, és az alkalmazottakat se tudták kifizetni.

Az MJT Karlsruhénak szánt midibusza még gyártás közben, tavaly nyáron. Az üzlet sajnos meghiúsult

Kapcsolódó hírek