Déli: kimondták, hogy vége?

MTI/iho   ·   2016.01.21. 16:15
deli_kfold0

Lázár János miniszter a kormányinfón közölte azt is, a kormány arra kérte a fejlesztési minisztert, tegyen javaslatot arra, milyen feltételek mellett lehetne bezárni a budapesti Déli pályaudvart és parkot kialakítani a helyén. Elmondta továbbá, hogy a Liget-projekt részeként a Nyugati pályaudvart felújítanák, a bevezető síneket a föld alá süllyesztenék, a felszínen pedig ott is zöldfelületet alakítanának ki.

Kérdésre válaszolva elmondta, ha az állam átveszi a HÉV-et, a MÁV-val fogja üzemeltetni, és várható a rendszer felújítása, sőt akár új HÉV-vonalak létesítése is. Kérdésre a főváros és az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között folyó tárgyalásokról annyit mondott, hogy a jövőben nem a főváros, hanem az állam rendeli meg a szolgáltatóktól, például a Volántól az agglomerációs közlekedést.

Beszélt arról is, hogy vannak még pénzügyi részletkérdések, amelyekről meg kell egyezni, például arról, hogy a főváros tartozik a MÁV-nak 12 milliárd forinttal. Ezek technikai kérdések, az elvi megállapodás megszületett – hangoztatta.

 

Korábban írtuk:

– A kormány azt kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM), hogy tegyen javaslatot arra, milyen feltételek mellett lehetne bezárni a budapesti Déli pályaudvart és parkot kialakítani a helyén – közölte Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szintén egy közlekedéssel kapcsolatos kérdésre elmondta, ha az állam átveszi a HÉV-et, várható a rendszer felújítása és akár új HÉV-vonalak létesítése.

További részletek hamarosan a kormányinfóról!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek