Kína most már a külvilággal szemben védekezik: pekingi reptér-korlátozás

iho   ·   2020.03.15. 15:45
cim3
A kínai hatóságok leállították a nemzetközi járatok leszállását Peking vadonatúj, tavaly átadott repülőterén, a Tahszing–Daxing International ezen túl csak belföldről érkező gépeket fogadhat, külföldről minden utasszállító a várostól északra fekvő Beijing Internationalra kell, hogy repüljön.

A pekingi repülőtereket kezelő vállalat főnöke azt is bejelentette, hogy valamennyi – az angol nyelvű szöveg itt nem teljesen egyértelmű, de feltehetően valamennyi külföldről jött – utas poggyászát fertőtlenítik.

(fotó: Daxing International)

A Beijing International 3. terminálján kialakítottak egy speciális zónát azoknak az utasoknak a fogadására, akik a leginkább veszélyeztetett övezetekből jöttek a kínai fővárosba. Ezt a részt légmentesen lezárták és izolálták a terminál többi zónájától, és a kritikus helyekről iderepült gépeket magukat is külön kijelölt állóhelyeken fogadják.

Az átszervezés feltehetően azért nem jelent nagyon kemény feladatot, mert egy korábbi közleményből kiderül, hogy Tahszing–Daxing egyelőre csak tizenöt országból fogad járatokat, vagyis a jelek szerint tervezett kapacitásának csak meglehetősen kis részét használják ki.

A Flightradar adatai szerint a kínai légiközlekedés a februári, nyolcvan százalékos esés után március első két hetében már ismét növekedésnek indult. A hatalmas ország huszonöt legnagyobb repülőteréről gyűjtött adatok szerint a január 21-én mért 10522 induló járathoz képest február 11-én mindössze 2123-at jegyeztek. Március első napjaiban volt egy komoly kis „csúcs”, azóta megint nem növekedett számottevően a járatszám, viszont, ami érdekes, a legfontosabb európai légikikötők felől is már kezd erősödni a forgalom, és ez némi reményt kelt a Kínába eredetileg rengeteg járatot fenntartó nagy külföldi társaságoknak is.

A februári hatalmas esés a mostani adatok szerint a kínai légitársaságok számára 21 milliárd jüan, körülbelül hárommilliárd dollár veszteséget okozott, ehhez egyébként érdemes még hozzászámolni a repülőgépipar más ágazatait is, például a koronavírus tetőzése előtt le kellett, hogy álljon az Airbus Tiencsinben működő összeszerelő üzeme is, de már februárban  újraindították a munkát a keskenytörzsű utasszállítókon. Hírek szerint a kínai ipar a járvány okozta megrázkódtatásból egyebek mellett úgy épül fel, hogy erősíti az automatizált, robotokra építő eljárásokat.

(fotó: Airbus)

Ugyanakkor vannak egyéb jelek is arra, hogy a kínai légicégek a forgalom feléledésére készülnek. A Kínán belüli utazásokat a nagy társaságok most meglepően olcsón kínálják, nyilván, hogy az utazóközönséget visszaszoktassák, ami egyébként nem egyszerűen a légiforgalom felélesztését célozza, hanem a kínai gazdaság minél gyorsabb felpörgetését a járvány okozta bénultság után. Február végén például egyes akár 1400 kilométeres vonalakon a csak oda–jegyeket olykor egy kávé vagy egy szendvics, 4-10 dollár árán adták a légitársaságok.

A tajvani China Airlines teljes visszatérítést vagy április végétől érvényes átkönyvelést ajánl minden utasnak, akinek meghiúsult a repülése. Hasonló ajánlatot tett utasainak a másik tajvani nagy cég, az EVA Airways is. Korábban jeleztük, a kínai kormány érdekes lépésre szánta el magát, prémiumot ígér a légicégeknek a Kínába irányuló forgalom fenntartása érdekében. 0,0176 jüan jár minden ülésért és még ennél is több, 0,0528 jüan, ha az illető vonalon csak egy légitársaság járata működik, vonatkozik tehát ez a be- és kirepülő gépekre, belföldi és külföldi légitársaságokra egyaránt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek