Légiparádé, évek óta először, de nem utoljára!

Nem volt épp olyan egyszerű történet: megjönnek a gépek, átrepülnek vagy bemutatnak egy programot, aztán repülnek tovább... Az időjárási térképek, radarképek böngészése komoly töprengésre késztette a négy év kihagyás után ismét beköszöntő légi- és víziparádé szervezőit. Pontosabban azokat, akik a légierő és a polgári repülés részéről a levegőben zajló történésekért voltak felelősek. Aztán sajnos a beígért esős lehűlés meg is érkezett.

Augusztus huszadika: épp hatvan éve volt az első, és öt éve tartották azt, amelyről aztán úgy tűnt, az utolsó lesz. Hogy most mégis meghirdették a megrendezését, meglepetés volt és öröm, de annál nagyobb volt a dilemma, mi lesz, ha tényleg limitek alatti az idő. Végre ismét lesznek gépek ezen a napon a Duna felett, de ha le kell fújni az egészet, akkor vajon lesz-e következő alkalom: egy esetleges kudarc nyilván sokakban ébresztett ilyesféle kétségeket.

Márpedig az első döntéseket már előző este meg kellett hozni: az amúgy sem túl terjedelmes programból ki kellett húzni két fontos bemutatót. Az, hogy a vízi és légi attrakcióra szánt idő mennyire kevés volt, összesen nem sokkal több, mint egy óra, szintén azt érzékeltette, ez igazából még csak próba. Nos, a polgári részből kiesett a korábban pedig beharangozott indító műrepülés Illés Tamással és a szakaszt záró ejtőernyős blokk.

Mindkettőhöz érdemes némi magyarázatot fűzni. Amire a nagy nap reggelén ébredtünk, az az előrejelzéseknek megfelelően alacsony felhőalap volt, a felhőkből pedig kilenc óra körül is eléggé komolyan esett. Ami egyébként annál is inkább bosszantó volt, mert közben a tévéközvetítés élőképe Debrecenből azt mutatta, a Virágkarnevál bezzeg gyönyörű napsütésben kezdődik.

Nos, a Budapest feletti zárt és alacsony felhőzet azt jelentette, a műrepülés egy hosszában elnyújtott horizontális produkcióvá vált volna, függőleges manőverek nélkül, és persze az Illés Tamás által kifejezetten preferált dobott kombinációk egy részét is erősen akadályozták volna a körülmények. Gondoljunk bele, a műrepülés során a gépnek szigorúan tilos a nézők fölé kerülnie, másképp fogalmazva csakis a víz fölött repülhet, de hát ez annyit jelent, hogy észak–déli irányban van tere, keresztirányban viszont még a műrepülő versenyek 1×1 kilométeres boxához képest is szűk a hely. A másik megfontolásra érdemes tényező: az alacsony felhőkből bármikor újra kezdődhetett az eső, ami a pilóta látását durván korlátozta volna, a csapadék amúgy jelentősen rontott volna az érzékenyen finom profillal épített szárny teljesítményén is.

Ami az ejtőernyős programot illeti: az első An-2-esből az első dobás tervezett magassága 1500 méter volt, a második Ancsát 1800, 2200 illetve 2500 méter magasságban hagyták volna el az ugrók – ennek még a legalacsonyabb ugrás esetén sem volt realitása. A program során a felhők olykor a János-hegy tetejét nyaldosták, szó sem lehetett ugrásokról, nemhogy a tervezett kupola-formaugrásról vagy csillagalakzatról.

De a katonáknak sem volt épp egyszerű a helyzet, a nyitó hármas Gripen-köteléknek volt különösen kérdéses a berepülés. Végül az Operatív Törzs úgy döntött, a „maradék” polgári program lerepülhető, ugyancsak a honvédség Z-242-eseinek, AS350-es és Mi-8/17-es formációjának az áthúzása, a sugárhajtású gépek raj-ék kötelékének vezetője pedig a várakozási légtérből kirepülve a Lágymányosi-híd vonaláig kell, hogy eldöntse, halad-e tovább a Duna fölött: ha alacsony felhőzetbe kerülnek a gépek, visszafordulnak Kecskemétre.

Szerencsére nem ez történt. Sőt, olyannyira gyorsan beérkeztek a Griffek, hogy a tévé élő kapcsolása is gyakorlatilag lekéste őket, a kamerák szerencsére vették, de a műsorvezetés a szakértő alezredessel együtt már csak az áthúzás után kapcsolódott adásba...

És a katonák repülése majd a hajók felvonulása után – őket nyilván semmiben nem akadályozta az időjárás – szerencsésen lerepülte a magáét a közönséget mindig méltán elkápráztató Imreh Lajos, Lujó, az ő különleges repülő tudásával és ugyancsak különleges Mi-2-esével, majd szépen áthúzott dél majd észak felől is a Pannon Air Service Diamond-triója, a pilóták: a tulajdonos Szász Alajos fia, Gábor a vezér kétmotoros dízeles DA-42-essel, és a kísérők, két egykori MiG-21-es pilóta, a típussal az utolsó készültséget adó Kristóf Tamás, illetve a sajnos rövid életű Hungarian Sky Hussars 21-es kötelék egyik tagja, Körömi József, repülőkörökben ismert nevén: Csücsör. A rakpartok pedig, lám, azért sokan inkább bíztak az időjárásban, szépen meg is teltek nézőkkel.

Lett tehát parádé vízen és a levegőben. A neten felbukkant olyan vélemény is, hogy a döntéshozók „engedékenységét” politikai megfontolások alapozták volna meg: ezt sem lehet kizárni, de talán azért ennél többről van szó. Annak fel- és elismeréséről, hogy a repülés, a katonai és a polgári is, sokkal jelentősebb, fontosabb ágazat, mint ahogy 2012 óta kezelték, amikor bizony a nemzeti légitársaság elvesztése egyáltalán nem csak a közforgalmi repülést vetette vissza.

Kétségtelen, volt már ennél gazdagabb augusztus huszadikai légiparádé, de a történet lényege: valószínűleg lesz is. Az iho/repülés információja szerint jövőre már komolyabb időtartamban, sokkal komolyabb programmal várják a közönséget a Duna-partra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!