Lézer-járvany Amerikában, Oroszországban – és nálunk

iho/repülés   ·   2012.10.09. 12:30
cim2

A nemrég indított kampány ellenére járványszerűen terjed az Egyesült Államokban a reptereknél, de másutt is a lézerezés. A CNN beszámolója szerint az FBI az eddigi adatok alapján az idei évre 3700 esetet prognosztizált, összehasonlításképp 2005-ben még csak 283 hasonló ügy volt, de tavaly már 3592. A Szövetségi Nyomozóiroda szerint a problémát elsősorban a lézerek hozzáférhetősége okozza, vagyis hogy az internetet rendelhető berendezések közül a kisebb, golyóstoll-nagyságúak is két mérföldre, vagyis 3,3 kilométerre hordanak.

Az aki szándékosan célba vesz egy repülőgépet egy ilyen berendezéssel, egy idén életbe lépő szövetségi törvény értelmében akár 5 év börtönnel és 11 ezer dollár pénzbüntetéssel is sújtható, a jelenlegi törvény csak 250 dollárral, viszont 20 évi börtönnel fenyeget.

A lézerezés az amerikai tapasztalatok szerint vagy felelőtlen emberek, sokszor kiskorúak buta játéka, vagy bűnözők védekezési módszere például az őket figyelő vagy követő hatósági légi eszközök, például rendőrségi helikopterek ellen. Az FBI 2005 óta tart fenn külön jelentőrendszert az ilyen incidensekre, azóta az esetszám folyamatosan nő, az elmúlt években pedig ugrásszerűen emelkedik.

Mint arról nyáron beszámoltunk, az amerikai hatóságok is egyre több esetben csípnek nyakon lézerezőket, de az ítéletek – például a legutóbbi floridai esetben a hat hónap felfüggesztett börtön – nem eléggé elrettentőek. A lézerezéssel foglalkozó weboldal friss jelentéseiből kiderül, hogy most már a helikopterek a gyakoribb célpontok, különösen az Egyesült Királyságban, de ami künösen elgondolkodtató, nemcsak rendőrségi, hanem mentőhelikopterek személyzetét is elvakított már néhány esetben lézerrel a földről.

De nemcsak az Egyesült Államokban veszélyezteti a légiközlekedés biztonságát ez a buta játék: megjelent a lézerezés Oroszországban is. Több ilyen eset volt Moszkvában, Vnukovó környékén, az esetszám nem olyan magas, de a tendencia épp olyan fenyegető: Tavaly csak az első fél évben már 56-szor zavarta meg veszélyesen leszálló gépek személyzetét a zöld lézer. Érdekes eset volt, amikor a déli Csecsenfölddön csíptek el egy kiskorút, aki lézerrel  „lövöldözött” utasszállítókra, az ügy nagy nyilvánosságot kapott, majd a csecsen elnök azzal kegyelmezett meg a srácnak, hogy ha még egyszer tetten érik, akkor már terroristaként ítélkeznek felette.

Az orosz hatóságok ugyancsak megindították a törvényi szigorítás folyamatát, amelynek eredményeképp az elkövetők tíz év börtönnel büntethetők.

A Légügyi Hivataltól portálunk azt az információt kapta, hogy idén eddig 15 lézeres esetet jelentettek a pilóták a ferihegyi megközelítések során: ez tehát azon esetek száma, amikor a személyzet jelentette az incidenst az irányítóknak, akik továbbították az információt a hatóságnak. Lehet, hogy a tényleges esetek száma ennél magasabb.

Az iho/repülés értesülései szerint tavaly Magyarországon, közelebbről Ferihegy közelében, valahol Vecsésnél is sikeresen elfogtak a rendőrök egy lézerezőt, de lezárt eljárásról, ítéletről eddig senki nem tudott beszámolni. Történt kezdeményezés a repülés biztonságával foglalkozó hatósági szervezetek részéről arra, hogy a törvényhozók egészítsék ki illetve szigorítsák a lézerezésre vonakozó BTK-kitételeket, de egyelőre ismereteink szerint ezügyben sem született végleges döntés.

Kapcsolódó hírek