Lufthansa Cargo: flottabővítés helyett csere

iho/repülés   ·   2012.02.08. 11:30
lufthansa_cargo_cimkep

A német fuvarozó a teherszállító flottájának bővítése helyett inkább a modernizálást választja, ennek keretében lecseréli 18 Boeing MD–11F típusú gépét – jelentette be a cég vezetője, Karl-Ulrich Garnadt.

A flotta teljes átalakításáról 2014-ben várható döntés, idézi a vezérigazgatót az ATW online, de szavaiból az derül ki, hogy a Boeing 777-es freighter, vagyis teherszállító változatán kívül nem lát más opciót. Az LHC tavaly tavasszal már megrendelt öt példányt a típusból 1,35 milliárd dollár értékben.

Garnadt szerint 2012 nem hoz forgalombővülést. Mint korábban az iho/repülés is megírta, a tavalyi év adatai szerint a személyforgalom stagnálása vagy emelkedése mellett a teherforgalom globálisan és a régiók többségében is visszaesett, érzékeny mutatójaként a világgazdaság folyamatainak.

A Lufthansa cargoágazatának a forgalma 2011 hasonló időszakához képest már tíz százalékkal esett vissza, és az LHC vezérigazgatója ezt elsősorban a csökkenő kereslettel magyarázza. Ugyanakkor erősen lehúzta a cég profilját az a bírósági döntés, amely október vége óta teljesen megtiltotta Frankfurtban az éjszakai repülési tevékenységet, ez a társaságnak csak a tavalyi év utolsó két hónapjában 20 millió eurónyi veszteséget okozott. Mint beszámoltunk róla, már akkor javasolta a cég vezetésének egyik tagja, hogy építsék le az MD–11-es flotta egy részét. Garnadt szerint ha a következő bírósági ítélet nem változtat a helyzeten, a Lufthansa Cargo 40 millió eurónyi veszteséget szenved el az idén.

Ebben a helyzetben az LHC lemondott arról a korábbi tervéről, hogy a nyári időszakra két további gépet béreljen, és ez készteti arra a vezetést, hogy flottabővítés helyett csak a régebbi gépek lecserélésében gondolkodjon. Ha a bíróság a cég számára kedvezően döntene, akkor júliustól néhány fontos éjszakai teherjárat visszakerülhetne a frankfurti cargoközpontba.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.