Malév-gép sérülése: szűkszavú cégközlemény

iho/repülés   ·   2011.07.04. 16:32
nyito

Az elmúlt napokban a Malév és a Boeing repülőgépgyártó vállalat szakemberei végrehajtották a június 25-én megsérült B737-800-as repülőgép műszaki átvizsgálását - hangzik a Malév közleménye. Mint korábban is olvashatták oldalunkon, a Boeing gyártmányú gép a heraklioni leszállás közben érintette farokrészével a betont: a pilóta-szakértő és a műszaki elemző egyaránt azt hangsúlyozta az iho/repülés számára készített anyagában, hogy az átlagosnál nehezebb feltételek közepette történő leszállást külön eljárások szerint kell végrehajtani. Hogy a személyzet valójában hogyan ténykedett, azt alapos vizsgálatnak kell tisztáznia, de annyit egybehangzóan állítanak a szakértők, hogy nem szabad elpattanáskor úgy megemelni a gép orrát, hogy a hátsó csúszótalp sem tudja kivédeni a törzs sérülését.

A Malév közleménye azzal folytatódik, hogy a műszaki vizsgálat során a Boeing képviselői felmérték a repülőgép sérüléseit, amely alapján meghatározzák a javítás technológiáját. A repülőgépgyártó szakvéleményének birtokában a Malév felméri a javítás várható költségét, amely alapján dönteni tud a további lépéseket illetően. Ez a mondat gyaníthatóan úgy értelmezhető, hogy a gyátó cég javíthatónak minősítette a gépet, de hogy a javítás megéri-e, abban a légitársaság illetve a biztosító kell, hogy megegyezzen.

Végül a közlemény zárórésze cáfolja azokat a híreszteléseket, melyek szerint a légitársaság egy másik gépet bérelne, netán esetleg a budapesti műszaki bázison több éve veszteglő 767-est hozná repülőképes állapotba: A magyar nemzeti légitársaság ugyancsak az elmúlt napokban megvizsgálta hogyan tudja a hiányzó gépet kiváltani. A gazdasági számítások nem indokolnak repülőgép-bérlést, ugyanis az előzetesen tervezett menetrendet a jelenlegi flottával is teljesíteni tudja a légitársaság, némi átszervezést követően.

Kapcsolódó hírek