MÁV: 12 milliárdos spórolás

iho/vasút   ·   2012.02.10. 10:45

Két év alatt körülbelül 12 milliárd forintot faragott le kiadásaiból MÁV-csoport, elsősorban a mostani és részben az előző vezetése által hozott intézkedéseknek köszönhetően – jelentette be Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató, aki szerint még további megtakarításokra vannak lehetőségek – írja a Világgazdaság.

A csoport az elmúlt két évben számos beszerzését központosította, megkezdte egyes tevékenységek visszaszervezését az anyacégbe (nagy tétel volt a felsővezeték-karbantartás visszavétele). Csökkentek a csoportnál a vezetői bérek, a külső szakértőknek kifizetett díjak, sor került leányvállalatok összevonására, és hamarosan újabbak (MÁV Gép, MÁV FKG) is egyesülnek. Több fölösleges eszközétől és ingatlanától is megvált a MÁV.

„A társaság napokon, heteken belül kiírja 50 intercitykocsi felújítására vonatkozó tenderét” – közölte Szarvas Ferenc –, a finanszírozásról az MFB-vel folynak az egyeztetések. A már átvett 25 Traxx villanymozdony után az opcióban lévő, további 25-re nincs meg a szükséges 25 milliárd. Ha a MÁV vesz új villamos motorvonatokat, akkor azokkal is kiváltható a mozdonybeszerzés, illetve a MÁV Gépészettel is fel lehet újíttatni 28-30 V43-as mozdonyt. Ez „csak” 4,5-6 milliárdba kerülne, viszont ilyesmire nincs bankhitel.

Kapcsolódó hírek