Megoldódik a rejtély: Earhart gépe a tengerfenéken?

Lehet, hogy végre fény derül a múlt század egyik nagy rejtélyére. Egy lakatlan sziget közelében, a csendes-óceáni Kiribati köztársaság déli részén a hangradar felfedezett valamit, ami feltételezések szerint nem más, mint Amelia Earhart 1937. július 2-án eltűnt kétmotoros Lockheed Electrájának roncsa.

Mint erről az iho/repülés is írt, a pilótahölgynek földkörüli rekordrepülése során veszett örökre nyoma, Fred Noonan navigátorral, miközben nyugat-keleti irányban próbálták átrepülni az óceánt. Az új-guineai Lae-ból szálltak fel, és a tervek szerint a Howland-szigeten kellett volna leszállniuk, de nem találtak oda, a felhőzet és feltehetően a pályájukat befolyásoló szél miatt. Meg feltehetően azért, mert a startnál a gép hasa alatt lévő keretantenna megsérült, így nem tudtak rádiójelek szerint navigálni, és a segítségükre kiküldött hadihajóval sem tudtak kapcsolatot létesíteni.

Azonnal megindult a keresés, de egészen biztosat, döntő bizonyítékot a Lockheed és személyzete sorsáról azóta sem találtak a kutatók. Viszont azonnal terjedni kezdtek, mint a század minden rejtélyesebb mozzanata nyomán, a legendák, például arról, hogy a japánok ölték meg őket, miközben valójában Earharték repülése egy kémakció része volt. De olvasható olyan verzió is, miszerint Earhart valójában nem zuhant le, nem halt meg, hanem új személyazonossággal új életet kezdett: el akart tűnni az őt mindig is nyomasztó hírnév és a hírességeknek kijáró felhajtás elől.

Mint tavaly Earhart eltűnésének 75. évfordulóján jeleztük, a The International Group for Historic Aircraft Recovery, TIGHAR nevű kutatócsapat Nikumaroro szigetén talált olyan maradványokat, amelyek sokak reményei szerint az eltűnt repülőgéptől és utasaitól származtak, de a  DNS-vizsgálat alapján nem lehetett egyértelműen azonosítani a csontdarabokat.

A mostani bejelentés azután született, hogy a tavalyi szonár-felvételek alapos elemzése közben ugyanennek a szigetnek a partmenti vizeiben bizonyos „anomáliát” észleltek 200 méter mélyen, egy tengeralatti szikla lábazatánál. A TIGHAR vezérigazgatója, Ric Gillespie szerint azért lehet feltehetően emberkéz alkotta tárgynak értékelni a mintegy hétméteres valamit, mert a szonár semmiféle ehhez hasonló jelet nem kapott a környéken, csak egy másik kisebb tárgyról, amely az első megtalált darab közelében, 110 méteres mélységben volt észlelhető.

Az expedíció vezetői szerint ha a roncs tényleg az Electráé, akkor az események láncolata a következő lehetett: az üzemanyag fogyásával Earhart jó ötszáz kilométerre a valóságos célponttól, a Howland-szigettől, a leszállást választtotta az előttük feltűnt lakatlan atollon. A földetérés sikerült is, Earhart és társa ezután még legalább öt napon át küldte a rádiós segélykéréseket, hiába.

Adott pillanatban egy erősebb dagály és a szél lesodorta az Electrát a korallzátonyról, csak a futómű egy darabja maradt a sziklák közé szorulva. Ezt a darabot lehet észlelni egy brit gyarmati tiszt, Bevington néhány hónappal az eltűnés után az atollról készült fotóján. Earhart és Nooonan innentől kezdve víz és élelem nélkül tengődtek még egy ideig a zátonyon. Később a roncs az áramlások és a szél következtében egyre inkább elsodródott, majd a mélyebb partmenti vizekbe süllyedt.

Persze a szonárkép még mindig nem elég bizonyíték: ahhoz pedig, hogy a tárgyat kiemeljék a víz alól, és alaposan megvizsgálják, azonosítsák, új expedícióra lesz szükség, amihez pedig vagy 3 millió dollár kellene. Gillespie szerint ez nem nagy ár azért, hogy megtalálják Amelia Earhartot. Vagy, tehetjük hozzá, legalább biztosan megtudja a világ, mi történt vele valójában.