Megtámadta a Škoda a budapesti villamostender eredményét

MTI/iho   ·   2013.09.10. 14:06

Megtámadta a Škoda a budapesti villamostender eredményét, amelyet korábbi sajtóhírek szerint a spanyol CAF nyert el - derül ki a Közbeszerzési Hatóság honlapján lévő dokumentumokból.

A Budapesti Közlekedési Központ honlapján nyilvánosságra hozta az ajánlatok elbírálásának összegzését. Öten vettek részt a pályázaton, közülük a Siemens és a CAF adott be érvényes ajánlatot, a Ganz-Škoda, a Stadler és a lengyel PESA ajánlatát viszont érvénytelennek értékelték.

A részletes kimutatás szerint a nyertes CAF 90 millió euróért vállalta a villamosok gyártását és leszállítását, míg a Siemens 115 milliót ajánlott. A tenderen az összességében legjobb ajánlattevő volt a nyertes, amely végül a baszk gyártó lett.

A közlekedési vállalat eljárás keretében 37 energiahatékony, alacsonypadlós villamost vesz (25 jármű lesz 32-36 méter hosszú, 12 pedig 52-56 méter hosszú). Ezek a villamosok az 1-es, a 3-as, a 19-es és a 61-es vonalra kerülnek, és egyben pótolják a legöregebb, negyvenévesnél idősebb járműveket. Az eljárás keretében lehetőség van a mostani 37-en túl további  87 kocsi későbbi beszerzésére is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.