Nyolc hónapja nem ismerjük a Pillangó utcai baleset okát

iho   ·   2017.08.08. 18:45
00kicsi

Emlékeztetőül: 2016. december 5-én, hétfőn, a reggeli csúcsban a Pillangó utcai megállóban futott rá egy metrószerelvény az előtte közlekedőre, tíz utas sérült meg, közülük kilencet kellett kórházba szállítani. A Közlekedésbiztonsági Szervezet közleménye szerint a vágányokra hulló falevelek okozta csúszásveszély miatt a 2-es metró felszíni pályaszakaszán már három napja automatikus helyett kézi vezérléssel közlekedtek a szerelvények. A Metróért Egyesület állásfoglalása még hozzátette, hogy a követő szerelvény megcsúszott, a vészfékezés a csúszásvédelmet teljesen kiiktatta, így következhetett be az ütközés.

A nepszava.hu portál közlése szerint az eljárás fokozott ügyészi felügyelet alatt áll, a tömegszerencsétlenséget eredményező, gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folyó nyomozásnak még nincs gyanúsítottja. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium májusi közlése szerint 2017 novemberéig mindeképp lezárják a nyomozást az ügyben. Eddig azt állapították meg, hogy a szerelvény berendezései megfeleltek a műszaki követelményeknek, a járművezető nem lépte túl a megengedett sebeséget. A megcsúszás a rendkívül csúszós pályán, az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt következett be.

A balesetes szerelvény vizsgálata<br>(fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Az NFM Közlekedésbiztonsági Szervezeténak balesetvizsgálói meghallgatták az érintett személyzetet, az egyik sérültet, és kiértékelték az adatrögzítők adatait. Az üzembentartó BKV és a gyártó Alstom segítségével beszerezték a részletes műszaki dokumentációt és a további adatrögzítők adatait. Az említett szervezetek bevonásával és rendőrségi részvétellel – éjszakai üzemben – a balesetben érintett, valamint egy másik szerelvénnyel próbafutásokat tartottak.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) facebook-oldalán három lehetőséget tart valószínűnek: a jármű rossz fékrendszerét, a nem megfelelő szabályozást, esetleg a kettő együttes jelenlétét – ezek szerint az Alstomot és az engedélyező hatóságot terhelheti a felelősség. A nyomozás meghosszabbítását emiatt időhúzásnak, a felelősök megnevezése alóli kibújásnak tartja a civil szervezet, továbbá megemlíti, hogy a 2-es metróvonal felszíni szakaszán azóta is érvényben levő lassújel a közlekedés minőségét, a menetrendszerűséget rontja.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek